Június 3-án, szombaton ismét lesz Stylewalker Day&Night. Az éjszakai design sétaként induló akció pár éve immár egész napos eseménnyé nőtte ki magát. Az eredeti koncepció viszont maradt, a rendezvény ideje alatt a résztvevő V. kerületi magyar vonatkozású design üzletek nemcsak kedvezményekkel várják a látogatókat, hanem művészeti programokkal és sok-sok meglepetéssel. A Belváros-Lipótváros Önkormányzata által támogatott design túra fő célja a kezdetektől, hogy szélesebb körben is megismertesse a hazai tervezők nevét és munkáit, ráadásul mindezt laza, baráti hangulatú atmoszférában.

061.HU

Hab a tortán, hogy a éppen három éve, május végén nyitotta meg hivatalosan kapuit a Paloma, közel negyven hazai tervező és kézműves “otthona”. Ezt méltóképp megünnepelendő, a június 3-án, a Stylewalker Night-tal egy időben, az első 100 vásárló saját készítésű szerencsesütit kap. Ám ez még nem minden, ugyanis aki aznap vásárol, azok között a szervezők kisorsolnak két palomás tervezői csomagot csomagot. Természetesen az épületben működő designerek a Stylewalkerre is készülnek programokkal: lesz sütinyalókától, pólófestő workshop de még polhapiac is.  

Belváros szerte az akcióban részt vevő többi designüzlet is menő megmozdulásokkal várja a hazai divat szerelmeseit. A BLOW HAIR&CLOTHES házibulit tart Galactic Jacksonnal, Lotfi Begivel valamint  Peter Bernath b2b atomikkal. A Kecskemét utcában lévő BUBORÉK kerti partival, a CIKKCAKK STUDIO ReWood fali dekor workshoppal, a OPEN SHOWROOM borkóstolóval, limitált darabokkal, különleges ajánlatokkal vár mindenkit. Annak aki tanácstalan az öltözködést illetően, annak az EVA’S ROOM személyi stylingján a helye, de érdekes látvány lesz a MONO ART&DESIGN kirakatkoncertje 18 órától.

TOVÁBBI PROGRAMOKÉRT KATTINTS IDE!