A hazai könnyűzenei élet meghatározó gitárosa, Tátrai Tibor lesz A Dal 2022 szombati harmadik válogatójában az extra produkció. A zenész az élő showban vadonatúj formációjával, a Godfater.-rel lép színpadra. A szupergroupról ITT mesélt nekünk a Kossuth-díjas zenész!

MTI

A friss csapatot a Duna nézői láthatják először a szombaton 19 óra 35 perckor kezdődő műsorban.

Tátrai Tibor eddigi fél évszázados pályája alatt már két tucat zenei formáció gitárosa volt, a magyar rockzene szinte valamennyi meghatározó alakjával alkotott. A Kossuth- és Liszt-díjas művész alig egy hónapja jelentette be, hogy megalakult a Godfater. nevű együttese, amelyben olyan tehetségekkel játszik együtt, mint Borlai Gergő, Kéri Samu, Mike Gotthard és Szebényi Dániel.

A dalválasztóban szombaton újabb tíz produkció kap lehetőséget, hogy az elődöntőbe kerüljön, és az év dala legyen 2022-ben. Színpadra lép BariLaci (dalának címe: Elsétáltál), Greta (Igazi kincs), a Heatlie (Hideg fény), a Medroy (Hol a helyem), Nyári Aliz (Félóra nyár), Oláh Ibolya (Nem adom el), a Phoenix Rt (Levegőt!), Solére (Másért), a Sharonz (Szép más világ), valamint a Third Planet (Táncol a világ).

A Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter által alkotott szakmai zsűri mellett a nézőkön múlik a dalok és az előadók sorsa. Hogy melyik lesz Magyarország slágere, az a március 12-i döntőben derül ki.