Tajtékos dalok címmel tart bemutatót a Budapesti Operettszínház a Kálmán Imre Teátrumban március 20-án; a Kiss Csaba rendezésében látható előadásban tizenegy Boris Vian-sanzon elevenedik meg.

MTI

“A lenyűgöző látványvilágú, számos ismert színészt felvonultató Tajtékos dalok egy szertelenül csapongó színpadi mese, magyarul első ízben felcsendülő dalokkal” – olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, a négy színészre és kis-zenekarra komponált előadás Boris Vian mozgalmas éveit, sorsának főbb fordulatait, lassan születő sikerét és a minden nehézségen felülkerekedő életörömet idézi meg sanzonjai, regényeinek szereplői és a kortársak emlékei alapján.

A produkció koreográfusa Kocsis Tamás, látványtervezője Berzsenyi Krisztina. A Tajtékos dalok című, Boris Vian revü alcímű előadást két szereposztással tűzik műsorra, a produkcióban közreműködő művészek között van Györgyi Anna, Kékkovács Mara, Földes Tamás, Pálfalvy Attila, Gubik Petra, Széles Flóra, Kocsis Dénes és Cseh Dávid Péter.

A közlemény szerint különleges színpadtechnikával, LED-világítással és tükrökkel hozza játékba a rendező a zseni életének főbb helyszíneit, az arisztokratikus gyerekkort, a fiatalkori szerelmek őrületét, a Szabványügyi Hivatalt, a németek által megszállt Párizst, a földalatti mulatók világát, a romokból újjáépülő életet, Sartre-t és körét, egyszóval mindent, ami Viant jellemzi. Aztán a dzsessz, Duke Ellington és Miles Davis, a Saint-Germain pezsgő éjjeli világába nyer betekintést a közönség.