Talapzatára került Szent László király lovasszobra, Deák Árpád szobrászművész bronzból készült alkotása a nagyváradi várban, ahol már a nagyközönség is láthatja – derült ki a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye keddi közleményéből.
A püspökség közösségi oldalán közzétett bejegyzés szerint a Ronde Bosse Art Kft. képviselői hétfőn befejezték a szobor összeszerelését és felhelyezték azt a talapzatra. Kedden az önkormányzat és a püspökség képviselői – Florin Birta, Nagyvárad polgármestere és Böcskei László, nagyváradi római katolikus püspök – koszorút helyeztek el a szobornál Szent László emlékének tiszteletére. Ezzel az új emlékmű bekerült Nagyvárad turisztikai körforgásába – közölte a püspökség, hozzátéve, hogy a szobor megáldására egy későbbi időpontban, szertartás keretében kerül majd sor. A sajtónyilvánosság nélkül lezajlott „diszkrét szoboravatót” az eBihoreanul című román hírportál annak tulajdonította, hogy a szoborállítás múlt héten a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által közösségi oldalakon terjesztett nacionalista manipuláció célpontjává vált. A lap felidézte, hogy a polgármesteri hivatal szombaton közzétett válaszvideójában „pontot tett az AUR csúsztatásaira”, és felhívta az internetezők figyelmét arra: a Szent László-szobor a várba, nem pedig – a románok által lakott területek első egyesítőjeként ünnepelt – Mihai Viteazul (II. Mihály havasalföldi vajda) 2019-ben lebontott főtéri szobrának helyére kerül, amelyet restaurálása után másutt fognak felállítani.
A partiumi város alapítójaként tisztelt lovagkirály lovasszobrát a római katolikus püspökség és az önkormányzat együttműködésének köszönhetően állították fel, az erre vonatkozó tervet tavaly februárban ismertette Böcskei László megyés püspök és Florin Birta polgármester. Birta akkor úgy fogalmazott, hogy a szoborállítással “történelmi igazságot szolgáltatnak” a városalapító királynak, és Nagyvárad multietnikus, multikulturális voltát hangsúlyozzák. Böcskei László hozzátette: a helyválasztással a várnak az egyházmegye évezredes történetében betöltött szerepét is hangsúlyozni szeretnék. Az 5,3 méter magas lovasszobor bronzba öntését Ovidiu Petroman végezte az Arad megyei Zimándújfaluban. Elkészültét a magyar kormány és a nagyváradi magyarság támogatta, több gyűjtést is szerveztek. A Csonka-bástya és a fejedelmi palota között felállított alkotás lovon, fején koronával, kezében harci bárddal ábrázolja a lovagkirályt. Deák Árpád korábban elmondta: klasszikus, fenséges, spiritualizált Szent László-alakot igyekezett megmintázni. A szobrot a nagyváradi magyarság eredetileg a város főterén, az egykori Szent László téren szerette volna felállíttatni, aláírásgyűjtés is indult ezért, de Ilie Bolojan korábbi polgármester elvetette a 8000 kézjeggyel támogatott beadványt, és a téren Ferdinand román király szobrát helyeztette el. Így esett a választás az európai forrásokból restaurált várra. Szent László itt építtette meg az első nagyváradi székesegyházat, amely a lovagkirály temetkezőhelyéül szolgált, így zarándokhellyé vált és utóbb több magyar uralkodót is ezen a helyen helyeztek örök nyugalomra.
Forrás: MTI