Elmarad jövőre a szentmargitbányai operafesztivál, az ausztriai Burgenland egyik nagy nyári kulturális eseménye – jelentették be csütörtökön a szervezők, az Arenaria Kft. és az Esterházy-vállalatcsoport.

MTI

A római kori kőfejtőben A trubadúr című operát tervezték előadni a 2018-as szezonban, Karl Wessely, az Esterházy-vállalatcsoport igazgatója szerint azonban Burgenland tartomány támogatásának hiányában jövőre nem tudják megrendezni a fesztivált. A megrendezéshez szükséges szerződések megkötésére július végéig lett volna lehetőség, a tartomány támogatását kérő június 12-i levélre azonban nem érkezett válasz, így a 2018-as fesztivál megszervezésére már nem maradt idő – fejtette ki Wessely.

Az igazgató szerint a tartományi vezetés kedvező hozzáállása esetén is legfeljebb csak a 2019-es fesztivál megtartására van lehetőség. A gigantikus szabadtéri színház idei nyári programján a Rigoletto szerepel, Verdi operáját augusztus 19-ig még öt alkalommal játsszák. Az 1996-ban alapított, évente 160 ezer nézőt vonzó fesztivál már 2014-ben is csődöt jelentett, de azt a szezont még sikerült megmenteni egy új alapítású cég bevonásával.

Fotó: valasz.hu