Mindig érvényes témát, jelesül, hogy miként védekezik egy közösség, amikor a politika ide-oda dobálja, jár körül Tamási Áron Tündöklő Jeromosa, a kérdés csak az, mennyire lehet befogadható és szórakoztató egy 1936-os népi játék, ha az eredetihez száz százalékban ragaszkodva, aktualizálás nélkül, szöveghűen állítja a rendező színpadra. Márkó Eszter erdélyiként otthonosan mozog a témában, jó ismerője a székely népi kultúrának, épp ezért lehetett volna kicsit bátrabb a rendezés tekintetében. Enélkül azonban a darab megmarad  egy egyszerű tanmesének, amelyben a jó végül felülkerekedik a gonoszon. Ma este a Nemzeti Színházban mutatják be a Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös produkciójaként a Tündöklő Jeromos című darabot, melynek főpróbáján vehettünk részt csütörtökön. Az előadásban – amelyet a Tamási-emlékév alkalmából állítanak színpadra –  a Nemzeti Színház művészei mellett a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház tagjait is láthatja a közönség.

MM – 061.hu

“Most már látom azt az ízt, amit Tamási az irodalomban képvisel, jobban érzem, mint egy anyaországi” – fogalmazott Márkó Eszter Tamási Áron színművéről, hozzátéve, eleinte félt a feladatottól, ám székely származása lévén végül bele mert vágni a rendezésbe. Kihallani, megérezni, és jól tolmácsolni a Tamási-világot nem könnyű feladat, pláne 2022-ben egy színházi térben. Annak, hogy ez részben sikerült a Nemzeti Színházban, elsősorban az az oka, hogy az előadásban a beregszászi társulat tizenegy tagja is részt vesz. A mostani együttműködésüket a háború szülte, a Nemzeti Színháztól pedig minden támogatást megkaptak ehhez. Több társulat és többféle színházi iskola összehozása mindig izgalmas, A Tündöklő Jeromosban pedig jobb együttállást elképzelni sem lehetett volna: a határon túli “íz” a beregszászi művészek “kopírozhatatlan” sajátja, innen nézve valóban élvezetes a darab.

Másrészről, Tamási karakterei kiszámíthatóak, kevésbé árnyaltak, elbírtak volna egy-egy új megközelítést, vagy perspektívát. Schnell Ádám Jeromosa a hamis ígéretekkel manipuláló népámító, aki politikai hasznot és üzletet lát abban, ha a háborúban megtépázott, szegény székely falu népét pénzzel, ígéretekkel magához édesgeti. A falu kocsmárosánál rendezi be főhadiszállását, majd szépen fokozatosan próbál mindenkit maga mellé állítani, ármánykodása nem ismer határokat. A nehéz sorsú falu értékrendszerét teszi próbára, ugyanakkor sejthető, hogy célját nem fogja elérni. Elbukik, mert nem számol azzal, hogy a közösségi erkölcs mindennél erősebb. Schnell játéka végig egyenletes, de olykor mintha maga is érezné, több is fért volna ebbe a karakterbe.

Hercegh Péter Bajna Gáborja egzakt és tiszta, egy talpig becsületes fiú, akire mindenki felnéz a faluban, ő az, akitől megoldást várnak. De ami igazán nagyot dob a darabon, az a korcsmáros Sáska Mihályt alakító Kristán Attila és fiát játszó Kovács S. József párosa – ők ketten tökéletes harmóniát hoznak az előadásba, élvezet nézni a játékukat. De nem lehet panasz a többi szereplőre sem, ahogyan az autentikus zenére és díszletre sem. Valami mégis hiányzik a darabból: ötletek, kiszólások, helyzetkomikumok.

Márkó Eszter nem esik túlzásokba, tisztességesen színpadra állított egy tanmesét, jó székely humorral, megfogható, de sok izgalmat nem ígérő karakterek hű tolmácsolásával. “Nem többet elmondani, mint amit Tamási le akart írni”, szól a rendező mottója, mégis úgy érezzük, merészebben, kreatívabban, élénkebb attitűddel, a drámai fokozás lehetőségeinek jobb kiaknázásával maradandóbbat alkothatott volna.

Fotók: Nemzeti Színház