Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Profi művészektől lehet táncokat tanulni a Várkert Bazárban minden este a Táncbazár elnevezésű előadássorozat rendezvényei után, amelyek jövő vasárnapig tartanak – közölte a Nemzeti Táncszínház igazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

MTI

Ertl Péter a Nemzeti Táncszínház igazgatója hangsúlyozta, hogy a nyáresti, szabadtéri produkciókat követően a fellépők nem hagyják el a rendezvény helyszínét, hanem személyesen mutatják meg az egyszerűbb figurákat a közönségnek. Az eddigi visszajelzések alapján a közös táncolás nagy élmény – tette hozzá.

Az igazgató elmondta, hogy különböző stílusokból válogattak a Táncbazárra: egyebek mellett magyar és nemzetközi folklór, tangó, indiai és kortárs tánc is helyet kapott a műsorfolyamban. Az előadássorozat július 29-én kezdődött, és összesen tizenhat darabból áll. Különlegessége lesz egy uruguayi társulat produkciója.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •