A korosztálya egyik legtehetségesebb színészének tartott Farkas Dénes színművész már számos szerepben, például a Bánk bán Ottójaként és a Cseresznyéskert Jásájaként is bizonyította képességeit. A pályakezdésről, az újabb kihívásokról és édesapjáról, Osztojkán Béláról is kérdeztük a Nemzeti Színház művészét.
AYHAN GÖKHAN – 061.hu
Január ötödikén harminc éves lettél. A színészi játékról és a színházról a pályakezdéskor és a jelenleg gondolt elképzelések mennyire vágnak egybe?
Bennem is és úgy általában a színházi világban is számtalan dolog változott. Tizennyolc évesen vettek fel a Színművészeti Egyetemre, s huszonegy évesen már Alföldi Róbert igazgatósága alatt működő Nemzeti Színházban töltöttem a gyakorlati időm. Nem sokkal rá pedig Robi szerződést ajánlott. Úgy gondolok rá vissza, hogy felettébb szorgalmas időszak volt, feszített tempóban zajlott a munka. Természetes helyzetként éltem meg, hogy reggeltől-estig színházzal foglalkozom, emiatt viszont kevesebb idő jutott a magánéleti dolgokra. Most ott tartok, hogy a koromból következően más színészi státuszba kerültem, nagyobbak a feladatok és a szerepek, azonban a sűrűségük emiatt más, több időt tölthetek a magánjellegű feladataimmal. Példaul lett egy macskám. Sokat olvasok. Tanulok főzni. A Színművészeti sok tekintetben változott azóta, hogy én jártam oda, általában véve manapság egészen másfajta kultúrát fogyaszt a magyar közönség. Ez azzal jár, hogy tartani kell a tempót.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Mindig sikerül?
Nem igazán. Például nincs a facebookon külön Farkas Dénes oldalam és az instagrammon sem vagyok fenn.
Pedig kellene…
Az önmenedzselés jócskán elkél ebben a szakmában. A közösségi hálón való létezés jó működési mechanizmus lehet, olyan kommunikációs helyzet, ahol az ember kapcsolatba léphet a közönséggel, a rajongóival. Ehhez türelme kell, hogy legyen az embernek és következetesen kell jelen lenni. Én egy kicsit lemaradtam.
Harminc évesen egy színész komolyabb szerepeket igényel?
Természetesen nagy feladatokra vágyom, de maga a munkafolyamat milyensége az igazán fontos. Olyan karaktereket szeretnék megformálni, hogy azok akár elüssenek attól, amit megszoktak tőlem a színpadon eddig. De ha mondani kell szerepet, akkor akár Az ember tragédiája Lucifere iszonyatosan érdekel, de Hamletre vagy Don Juanra se mondanék nemet. Olyan sokat tudunk ezekről a nagy szerepekről, hogy baromi jó lenne azonosulni velük. Tanulni tőlük. De sorolhatnám, hirtelen persze ezek jutnak eszembe.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Utólag visszanézve sok mindent másképp játszanál már el?
Nyilvánvalóan igen. Például A szentivánéji álomban már ötödik éve Pukk-ot játszom. Huszonöt évesen játszottam el a figurát először. Ebből adódóan azóta is egy huszonöt éves ember ötleteit valósítom meg, az ő gondolatait lehet látni a színpadon, különösebben nem változtathattam rajta. Az egyetem utolsó évében pedig Brecht: Baal címszerepét játszottam. Szinte a legkisebb mozdulatig mindent másképp csinálnék, de ez nem jelenti azt, hogy az akkor, ott nem volt érvényes. Az akkori csapat azt és úgy hozta ki magából. Egy tanulási folyamat emlékezetes része volt.
Jelenleg a Bánk bánkban alakítod Ottó szerepét. Egy-egy karakternek a megformálásához milyen szellemi-lelki előkészületekre van szükség?
Mind szellemi, mid technikai értelemben kitünő apparátus áll a rendelkezésünkre a színházban. A helyzet a következő. A darab kiválasztásakor, majd utána egy komoly szakmai stáb működik közre, s a csapat szépen-lassan együtt találja ki, mit kezdhet a darabbal. A megbeszélések során kialakuló közízlés-közgondolkodás viszi előre a munkát, ennek eredménye, hogy a végére ebből egy egységes produkció születik. Ezért nincs szükségem különösebb felkészülésre, a munkakedv persze nem hátráltató körülmény a próbafolyamat elején, viszont közben szembejönnek az egyéni felkészülést igénylő feladatok. Természetesen a próbafolyamat alatt felmerülő témáknak és információknak is alaposan utánajárok. Végül a szerep alakulása nagyban függ attól, amit én csinálok vele, attól, amit a kollégáim váltanak ki belőlem és nem utolsó sorban a rendező elképzeléseitől. Minderre nem igazán lehet felkészülni.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Tavaly Sinkovits Imre-díjban részesültél. A közönség vagy a szakma pozitív visszajelzése alakítja az önbecsülésed?
Őszintén mondom, az én önbecsülésemet a felsoroltak közül egyik sem befolyásolja. Az önbecsülésem tőlem függ, az adott pillanattól, állapotomtól, az elégedettségemtől, az életemben betöltött szerepemtől. Ezen túlmenően igenis fontosnak tartom a díjakat és vágyom is rájuk. Aki azt állítja nem fontos, annak már van egy pár. És persze, egy-egy díj elnyerése után új lehetőségekre is számíthat az ember. Nincs mese, ez van. Ebből a szempontból értékkel bír egy-egy szakmai vagy állami elismerés.
A filmes szerepek a mai napig elkerülnek. Van erre magyarázat?
Eddig nem igazán sikerült a film területén elhelyezkednem. Sejtem, mi ennek az oka, mégpedig az, hogy bár kezdetben nem keveset forgattam, a castingokra nem nagyon volt időm. A filmesek kezdeti érdeklődése lassacskán elmaradt. Most ott tartok, hogy érzek vágyat arra, hogy ismét foglalkozzunk egymással, ehhez a tőlem telhetőt megteszem, értsd: eljárok majd a meghallgatásokra. De talán majd nem csak a saját szórakozásomra járok vacsorákra, csinálok kockahasat, kifehéríttetem a fogaimat vagy kiadok egy verseskötetet.
Könnyebb szerepeket is elfogadnál?
Biztosan van olyan szerep, amit nem vállalnék el, bár ez idő szerint nem nagyon válogathatok. Az arcom nincs még elhasználva, de érdekes, mit jelent egy színész a vásznon. Nem egyszer olyan szerepekkel kerestek meg, ami színészileg érdekes feladat lehet, mégis nem legyezgette a hiúságomat, például ha jól emlékszem volt nőverő, tolvaj, alkoholista, deviáns cigányfiú. Ezek általában mellékszerepek voltak, úgy éreztem, nincs nagyon lehetőség a karakter cizellálására. Az ilyen megkereséseket azt hiszem elhárítottam. Merem remélni, hogy nem ez a legtöbb, amit kihozhatnak belőlem. Könnyen a kategorizálás csapdájába eshetsz. Jó érzés lehet, amikor azt érzed, arcon csap egy szerep. Érdekes lenne, ha mondjuk inkább egy magában, semmint a társadalmi státuszában gyötrődő fiatalembert kellene játszanom. Legalább így az elején.
A cigányság nem tartozik szorosan az identitásodhoz?
Szorosan nem. Inkább egy szerencsés helyzetnek tartom, hisz ennek köszönhetően például sok a hajam. (Nevet). Azon túl, hogy gyerekkoromban sok időt töltöttem cigány emberek társaságában az édesanyám és az édesapám munkájából, karitatív tevékenységéből eredően, jelenleg nem sokat kerülök kapcsolatba ezzel a helyzettel. A származásom miatt viszont van bennem felelősségérzet.
Mint cigány vagy mint színész?
Mint cigány származású színész. Ezért csináltam két éve az édespám verseiből, a mai napig műsoron tartott estet. Címe: Hazát és szerelmet keresek. Egyrészt emléket állítottam vele neki, másrészt egy cigány férfi gondolataiba, érzéseibe beavató témákat hoztam felszínre. Pontosan tudom, hogy romák közül alig látták az előadásomat, főleg magyarok ülnek a nézőtéren. De most ez így furcsa. Emberek. Reményeim szerint minden ilyen gesztus változtathat az emberek előítéletein.
Édesapád, Osztojkán Béla író, költő tíz éve halt meg. Maradtak utána kiadatlan szövegek?
Egyrészt nem ártana a könyvei újboli kiadása, másrészt egy félbehagyott regényen kívül minden szövege napvilágot látott.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula