Elárverezik Amerikában a híres Göring-táviratot, a Harmadik Birodalom utolsó napjainak egyik legfontosabb dokumentumát, amely Adolf Hitler és talán legközelebbi bizalmasa, Hermann Göring szakításához vezetett.

MTI

h_gAz Alexander Historical Auctions aukciósház közlése szerint Hitler titkára, Martin Bormann másolatáról van szó, amelyet egy amerikai tiszt hozott magával szuvenírként 1945-ben a Führer berlini bunkeréből. A tiszt fia később a sürgönyt németül tudó történelemprofesszorának ajándékozta, aki rövid szakvéleményt fűzött hozzá. Ebben azt írja, hogy a távirat “több száz dollárt is érhet”. Az egy szakadás ellenére nagyon jó állapotban lévő táviratért, amelyen a piros “Geheim!” (Titkos) bélyegző is jól látható, most 20 ezer dollárt (5,67 millió forintot) remél az aukciósház a jövő heti árverésen.

Hitler mindig is helyetteseként tekintett Göringre, és ezt rendeletekben is kifejezésre juttatta. Amikor Göringnek Bajorországban tudomására jutott, hogy a Berlinbe szorult Hitler véglegesen át akarja neki adni a hatalmat, 1945. április 23-án sürgönyözött neki. A rövid írásban azt kérdezi, átveheti-e a Németország fölötti irányítást. “Amennyiben 22 óráig nem érkezik válasz, feltételezem, hogy megfosztották önt cselekvési szabadságától” – írja. Ezután “önállóan fog cselekedni a nép és az ország javáért”. Aláírás: “Hűséges híve: Hermann Göring”.

A Hitler és Göring közötti szakításhoz az vezetett, hogy Berlinben Martin Bormann és Joseph Goebbels a távirat segítségével bebeszélte Hitlernek, hogy Göring puccsra készül.