Egymillió dollárt (275 millió forintot) adományoz a louisianai árvíz áldozatainak megsegítésére Taylor Swift amerikai popsztár.

MTI

Az énekesnő közleményében felidézte, hogy amikor tavaly májusban Louisianában elkezdte az 1985 című albumának számaiból összeállított koncertjével a negyedik világkörüli turnéját, a helyi rajongók olyan szeretettel fogadták, hogy szinte otthon érezte magát. “Szívszorító, hogy mennyi loiusianainak kellett elhagynia otthonát az árvíz miatt a napokban” – írta a 26 éves sztár, és mindenkit arra bíztatott, hogy segítsen, ha tud, forduljon szeretettel az áldozatok felé és imádkozzon értük. Az állam történetének legsúlyosabb árvizeként értékelt természeti katasztrófa következtében mintegy 40 ezer ház rongálódott meg, több mint 30 ezer embert kellet kimenteni és 60 ezren folyamodtak rendkívüli segélyért. Az áradásoknak eddig 11 halálos áldozata volt Louisianában.

Fotó: youtube