A fiatal felnőtt korosztály emlékezhet már arra, amikor május utolsó szerdáján az egész iskola megmozdult. Az országszerte megrendezett Kihívás Napján (Challenge Day) az első és második óra között az egész suli kint tornázott közösen az udvaron, délután pedig sportos csapatversenyeken mérték össze az erőnlétünket, ügyességünket és az állóképességünket a tanulók. A Kihívás Napját 1991 óta rendezik meg hazánkban, amely a világ talán legnagyobb egy napon zajló lakossági sporteseménye. A megmozdulás jegyében szerda délután az Erzsébet téren bárki beszállhatott egy tollasmeccsbe, kipróbálhatta a slacklinet vagy a magyar fejlesztésű teqballt (ping pong és lábtengó keveréke) táncolhatott és streetfitnessezhetett. 

061.hu

“Az esemény már több, mint 25 éves múltra tekint vissza hazánkban, és az évek alatt több mint 1600 hazai település vett részt a mozgást és az egészséges életmódot népszerűsítő programban. A Magyar Szabadidősport Szövetség ma tízféle sportágat hozott ki a belvárosi Erzsébet térre. A garantált ajándékért a résztvevőknek legalább három sportot kell minimum 15 percig űzni, a teljesítményüket kis pontfüzetben gyűjthetik, összegezhetik. Természetesen a rendezvény célja, hogy minél több ember rávegyünk a mozgásra.”- mondta el Molnár Edit, a Magyar Szabadidősport Szövetség munkatársa. 

IMG_6991

Az esemény a “Take Back Your Streets Take Back Your Future!” nemzetközi sportmozgalom kiemelt magyarországi eseménye. A projekt célja, hogy felhívja a figyelmet a nyitott közösségi terekben történő mozgás lehetőségére.

A belvárosi Kihívás Napjának abszolút sztárja a magyar fejlesztésű teqball volt. Ha egyszerűen akarnánk összefoglalni lábtenisz ping pong asztalon. Tudományosabb megközelítés szerint egy futballalapú új sporteszköz és egy új sport is egyben, amely mind a profi focisták, mind az amatőr sportbarátok számára kiválóan alkalmas a technikai tudásuk, a koncentrációs készségük és az állóképességük fejlesztésére. Ketten és négyen lehet játszani, a játékosok között nincs fizikai kontaktus. Magát az asztalt Teqboardnak hívják és a vége hajlított, direkt úgy tervezték, hogy a labda minden esetben a játékosok felé pattanjon.

IMG_6983

A Kihívás Napja egyébként Kanadából indult még 1982-ben. Akkor döntött úgy két szomszédos város vezetője, hogy egy egésznapos verseny keretében döntik el, melyikük városa a sportosabb. 00.00 órától 21.00 óráig számolták, hogy hányan végeznek aktív testmozgást legalább 15 percen keresztül. A Kihívás Napja hamar meghonosodott szerte Európában és a nagyvilágban, majd 1991-ben Magyarországra is megérkezett. Hazánkban eddig összesen 1596 település vett részt a vetélkedésben. Tavaly a megmérettetéshez csatlakozott falvak és városok lakói egyetlen nap alatt több, mint 3 millió negyedórás testmozgást végeztek.

Fotók: 061.hu