Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 469
  •  
    469
    Shares

Jobb hallgatni, félrenézni, továbbmenni… És csak csendben sírni. Főleg ha nő vagy – ez a túlélési stratégia működött a kilencvenes években a csallóközi kisvárosban, Dunaszerdahelyen. Durica Katarina húsz évvel később megtörte a csendet, A rendes lányok csendben sírnak című regényében dolgozta fel Európa egyik legsötétebb maffiatörténetét. A könyvsikerből színpadi mű készült, amelyet március 13-án szombaton mutatnak be online, a Vígstreamházban. A megrázó események – csoportos nemi erőszak, gyilkosságok, kínzások – három nő sorsán keresztül rajzolódnak ki. Erzsit, a darab talán legtragikusabb karakterét akinek a fia a maffiának dolgozik – Kiss Mari formálja meg, őt kérdeztük többek között arról, hogyan lehet beszélni az elmesélhetetlenről, és arról, miért fontos, hogy a közönség találkozzon traumaregényekkel.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

Ez az elmúlt évek egyik legmegrázóbb könyvsikere. Olvasta a regényt?
Nem olvastam még, mert ez egy hirtelen felkérés volt a Vígszínháztól, nem volt már rá időm, mert tanulnom kellett a szöveget. De mindenképpen el fogom olvasni.

Európa egyik legsötétebb maffiatörténetét adaptálták színpadra. Nehéz volt befogadni a szöveget?
Nagyon megrázó a történet. Az, hogy a XX. században, tőlünk pár kilométerre egy ilyen rettenet megtörténhetett, fölfoghatatlan. Akkor az 1990-es évek környékén bizonyos bűnözők amnesztiát kaptak Szlovákiában, kiszabadultak a börtönökből és háborús övezetté változtatták Csallóközt és Dunaszerdahelyet. Ahol háború van, ott a nőkkel ezek a borzalmak sajnos megtörténnek. Nekünk, színészeknek egy ilyen téma lehetőséget ad az emberábrázolásra, arra, hogy megmutassuk e nehéz sorsokat. Az írónő három erős női karaktert alkotott, a dramaturg, Kovács Krisztina pedig remekül alkalmazta ezt a színpadra. Szerintem nagyon fontos, hogy a tragédia, a rettenet három nő sorsán keresztül tárul elénk. Végre egy nőkről szóló, ugyanakkor férfiak számára is kötelező darab!

Fotó: MTI/Zih Zsolt

Hilda, Júlia és Erzsi különböző szálakon kapcsolódnak a dunaszerdahelyi maffiához, mindhárman másképp érintettek az erőszakban. Hogyan fonódik össze ez a három női sors?
Ők hárman ugyanazon panelház különböző emeletein laknak, de a tragédián keresztül összefonódik a sorsuk. Erzsi, az én karakterem, az egyik maffiózóvá vált fiatalember anyja, aki hosszú ideig nem bír szembesülni azzal, amit a fia elkövetett. Egyedül nevelte föl a gyerekeit, a kiskamasznak nincs férfi mintája, berántják maguk közé a bűnözők.

Megrázó, ahogy lépésről lépésre közelebb kerülünk egy-egy tragédiához, amely akár generációk életét meghatározhatja.

Miért tartja fontosnak, hogy ez a regény színpadra került?
Leginkább azért, mert rámutat, milyen könnyen át tudunk lépni a nők elleni erőszakon. Számtalan esetben nem kellő mértékben büntetik ezeket az bűntényeket, miközben az erőszak egy életre tönkreteszi a nőt. A lelkét, az utódját, a szüleit, több sorsot is. Durica Katarina igaz történeteket írt meg, szerintem egyébként is az a jó darab, ahol a történet igazsággá, igazzá válhat. Amely gondolatokat ébreszt bennünk, amelyről úgy gondoljuk, bármelyikünkkel bármikor megtörténhet.

“Jobb hallgatni, félrenézni, továbbmenni, és csak csendben sírni. Főleg ha nő vagy” – szól a mű felütése. Az előadásnak viszont épp az ellenkező a célja: hogy ne maradjunk csendben. Milyen módon tudja ezt megüzenni a darab?
Ez a megrázó történet arra készteti az embert, amikor elolvassa, vagy megnézi, hogy mindenképpen kezet nyújtson az elszenvedőknek. Melléjük kell állni és segíteni őket, fognunk kell a kezüket és megvárni, amíg megszólalnak. Nagyon nehéz ezeket a szíveket megnyitni, de talán így, hogy föltárták azt, ami velük történt, a sebek lassan begyógyulnak. Olvastam néhány interjút Katarinával, amelyekben elmondta, hogy találkozott olyanokkal, aki részt vettek az erőszakban – ők azt gondolták, ez nem nagy ügy. Hogy az az öt perc nem nagy ügy. De az! Fontos ezt tudatosítani. És beszélnünk kell a nők kiszolgáltatottságáról is, arról, hogy ezer helyen kell helyt állniuk, megfelelniük. Valahogy azt érzem, még mindig nem tud elég nagyvonalú és empatikus lenni a társadalom a nőkkel.

Paczolay Béla úgy fogalmazott a darabról, hogy “hihetetlen fontos és komoly témát jár körbe, és miközben a nők kiszolgáltatottságáról beszél, nagyon pontosan, mégis van benne egy kis humor és némi romantika is.” Ön szerint ez hogyan érhető tetten a darabban?
Ahogyan az életünkben, úgy a darabban is vannak tragikomikus helyzetek, nagyon jót is tesz neki, hogy vannak oldott pillanatai: van benne szerelem, humor, dráma. Béla (Paczolay Béla, a darab rendezője – a szerk.) remekül megrendezte, Krisztina (Kovács Krisztina, a darab dramaturgja – a szerk.) pedig kiválóan dramatizálta a darabot.

Fotó: MTI/Czika László

Nem gyakran állítanak színpadra kortárs regényt. Mit gondol, miért fontos, hogy a közönség ilyen művekkel – jelen esetben egy traumaregénnyel – is találkozzon, ne csak a klasszikusokkal?
Mert ez a mi életünk, ez az, ami most történt, ez az, ami bármikor megtörténhet.

Fontos, hogy szembesüljünk a közelmúlttal és a jelenünkkel. Hogy ne csak mint irodalmi élmény legyen jelen az életükben, hanem gondolkozzunk is el rajta, és tegyük fel a kérdést: hogyan történhetett meg mindez? Egy-egy ilyen regény vagy előadás lehetőséget ad az adott politikai-társadalmi közeg megismerésére, vizsgálatára.

Hogyan zajlott a próbafolyamat? Maszkban próbáltak?
A házi színpadon próbáltunk a Vígszínházban, ez egy kis tér. Koromnál fogva én voltam a legveszélyeztetettebb, még nem estem át a víruson, és nem vagyok beoltva sem. A két ifjú kolléganőm viszont már átesett a Covidon. Őszintén megmondom, nem tudtam maszkban próbálni, mert annyira sok szöveget kellett mondani, hogy egyszerűen nem jutottam oxigénhez. Mindenki máson volt maszk, minden sarokban volt fertőtlenítő, minden bejáratnál megmérték a testhőmérsékletünket, a kellékesek pedig minden eszközt, tárgyat naponta fertőtlenítettek. Tehát a színház tényleg mindent elkövetett az egészségünk védelme érdekében, maximálisan vigyázott ránk.

Hogyan lehet tervezni ebben a bizonytalanságban?
Most, hogy ennyire súlyos a helyzet, sehogy. Pár napja ugyan voltam egy televíziós stúdióban, de most, amikor ennyire bezár az ország, nem vállalok munkákat.

Az előadás a korlátozások feloldása után a Vígszínházban, a Házi Színpadon lesz látható, de a premiert március 13-án online bárki megnézheti, így szélesebb közönség számára, akár külföldről is, például Szlovákiából is elérhetővé válik a produkció. Jegyek ITT!

Vezető kép: Stekovics Gáspár


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 469
  •  
    469
    Shares