Elhunyt Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze. 88. éves volt.
PZ – 061.hu
Azt mondta az öregségről, hogy nem boldogtalan súly. Súlya az életműnek van, ha mindent tud a történelem ár-apályairól, a kozmikus energiákról, és a természet és a társadalom erővonalairól. A Kossuth-díjas Juhász Ferenc elismerései szintén nem boldogtalan súlyok voltak. Az ihletet máglyához hasonlította, ennek belső tüzében olyan kezdeményező, nagy művek születtek, mint A tékozló ország.
Ó, ember, a hitedet ne veszítsd el, őrizd meg a lélek nagy hitét! / Ki volna nálad nagyobb, nem lehetsz vágytalan, ne tűrd a szenvedést. / Ha kell, hát százszor újrakezdjük, vállalva ezt a legszebb küldetést, /mert a szabadság a legtöbb, amit adhat önmagának az emberiség!
E máglya fényében látta a 1948-as kommunista hatalomátvételt, az 1956-os forradalmat, a passzív rezisztenciába szorult, vagy éppen “társutas” népiek küzdelmeit folyóiratok szerkesztőségeiben, a képzőművészet és a filmes szakma autonómiáért vívott csatáit.
Életművében vannak olyan lapok, amik nem halványulnak el, még ha versei jelentős részét ceruzával írta. A papírt átnyomja a nem boldogtalan súly. A tékozló országban rámutat egy beüvegezett erdőre, aminek táblaüvegei áteresztik a fényt, és megmutatják a vadon elrejtett szentélyeit. Juhász Ferenc mindig e szentély közelében volt, amit sokféleképpen hívhatunk, akár irodalomnak is.