Mintegy húsz színpadon több mint háromszáz előadó lép fel az idei Balaton Soundon Zamárdiban július 5-től 9-ig. Összeállt a teljes névsor, a világ top 20-as élbolyából idén hét dj is bemutatja műsorát.

MTI

A most bejelentett fellépők között van az amerikai Cheat Codes trió, az EDM-dancehall vonal új reménysége, a techno irányt erősíti Joseph Capriati, a house ütemeket Hot Since 82 hozza, az olasz Flavio Folco pedig a hiphop, breakbeat, soul és funk stílusokat vegyíti. A drum’n’bass stílusban a belga Hypoxia, Turno, Murdock és Disaszt ad műsort, de jön a metált és a d’n’b-t ötvöző Redpill, valamint az angol Dj Guv is.

A nagyszínpadon fog játszani az első napon a világ legjobb dj-i között számon tartott Don Diablo és Armin van Buuren, a második napon Axwell & Ingrosso, illetve Tiesto, de visszatér Hardwell, valamint KSHMR is. Július 8-án pótolja tavalyi elmaradt koncertjét Robin Shulz és ugyanezen a napon érkezik Kygo, aki először lép fel Magyarországon. A Party Arénában kapott helyet Afrojack vagy a szintén a holland elektronikus élvonalhoz tartozó R3hab, illetve Nicky Romero. A Jäger Aréna javarészt a hazai élvonalat vonultatja fel, mások mellett itt lesz a Punnany Massif, a Halott Pénz, a Wellhello, a Brains, a Bëlga, a nemzetközi színteret a Sigma, a Bloody Beetroots, Example & Dj Wire képviseli. A techno, tech-house neveket felvonultató Heineken Beachen színpadra lép Jamie Jones, Jan Blomqvist, Sasha, Erick Morillo, Dubfire és John Digweed.

A kisebb helyszínek közé tartozik a Moyra Colour Beach, itt olyan külföldi dj-kre pöröghetnek a látogatók, mint Niconé, Ray Okpara, Robert Dietz vagy Guti. Magyarországon is bemutatkozik az Elrow, a világ egyik legkeresettebb partisorozata, ami a Soundon a vízen és a vízparton is egyedi helyszínnel várja a közönséget napi két turnusban, a nagyszínpad programja előtt és után. A fellépők között lesz Henry Saiz, Edu Imbernon, a Lengyelországból érkező Catz ‘N Dogz duó, a német Anja Schneider, Bastian Bux, De La Swing, Eddy M, Mario Biani és Toni Varga.

Új színfoltok lesznek a Balaton Sound látványvilágában a Szigeten már sikeres utcaszínházak. A német Oakleaf Stelzenkunst gólyalábas társulat két műsorral jön: nappal sakkbábuknak öltözve, éjszaka különleges jelmezeikben vonulnak fel. A francia Compagnie Planéte Vapeur társulat Aquatica című produkciójával a víz alatti világ hangulatát hozza a fesztivál területére, a brit Spark! produkcióját dinamikus koreográfiák, játékos karakterek, dobok és változatos fénytechnika jellemzi. Riói hangulattal, szamba táncosokkal, capoeirásokkal és batucada dobosokkal érkezik a Bloco de Budapeste csapata. Tavaly indult és a Sound egyik kedvenc külső helyszíne lett a partihajó, amelyen ezúttal Max Cooper, Jan Blomqvist, Eelke Kleijn, Sasha és az Art Department zenél.

fotó: sziget.hu