A következő szezon szeptember 6-án kezdődik a Játékszínben, amelynek műsorán Paolo Genovese Teljesen idegenek című filmjének adaptációja is szerepel.

MTI

A Teljesen idegenek című olasz filmet Magyarországon először adaptálják színpadra többek közt Makranczi Zalán, Debreczeny Csaba, Nagy Sándor, Lévay Viktória és Erdélyi Tímea közreműködésével Czukor Balázs színrevitelében, aki első alkalommal rendez a Játékszínben – olvasható a teátrum keddi közleményében. Az évad első premierjére november 23-án kerül sor.

Mint írják, a 2019/2020-as évad tervezett bemutatói között szerepel még februárban Agatha Christie A vád tanúja című munkája Kern András, Gálvölgyi János, Szerednyey Béla és Kocsis Dénes főszereplésével, Simon Kornél rendezésében, valamint áprilisban Eric Assous A takarító című vígjátéka, Kapitány Iván színrevitelében.

A keddi évadzáró társulati ülésen közönségdíjat kapott Nagy Sándor és Hernádi Judit, a szakmai elismerések közül a Kránitz Lajos-díjat idén Szente Vajk színművésznek, a Kishonti Ildikó-díjat Kékesi Miklós művészeti titkárnak adta át Bank Tamás igazgató.

A színház társulata 2018/2019-ben huszonöt városban hatvan estén játszott mintegy 31 ezer néző előtt.

Fotó: cornandsoda.com