Újra megjelent David Bowie 50 éve publikált Space Oddity című albuma, amin egyetlen igazán fontos dalt találunk, magát a címadó felvételt, az viszont alapjaiban változtatta meg a popkultúrát. Akkor viszont a többi dal – a God Knows I’m Good kivételével – inkább csak folkpop ujjgyakorlat? Nem biztos. Most újra esélyt adhatunk nekik, mert mi van, ha nem a 1970-es The Man Who Sold the World az, amely berúgja az új évtized ajtaját, hanem már az 1969 őszén megjelent Space Oddity.
PZL – 061.hu
Gus Dudgeon a Space Oddity producere mesélte, hogy egyik karácsonykor Bowie elment hozzá, és amikor a nappaliban meglátta a karácsonyfát, és kezet fogott vele… Bowie-nak abban az időben nem a Jézuska hozta a karácsonyfát, hanem Major Tom, a Spece Oddity űrhajósa, aki örök magányban utazik keresztül a világmindenségen… Ugyanis Bowie a hatvanas évek végén elképesztő energiákat fektetett a sikerbe, ami sokáig még rendre elkerülte. Aztán állítólag betépve megnézte Kubrick 2001: Űrodüsszeia című filmjét, aminek hatására elkészítette az első igazán sikeres kislemezét, az elidegenedés egyik nemzetek felett álló himnuszát, a Space Oddityt. Maga a felvétel első hallásra nem több, mint egy nagyzenekari hangszereléssel feldobott folk-pop dal, aminek a produceri munkálatait visszadobta Tony Visconti, mert olcsó, kínos megoldásnak találta, hogy valaki az Apollo 11 június 20-i holdra szállását énekelte meg…. (A BBC nem is adta le a dalt, amíg vissza nem térnek az űrhajósok a földre, így nehezen is indult be a dal karrierje…)
Most már persze mindent hozzágondolunk, de ötven évvel a megszületése után is érezzük hogy valami rendkívüli történt, ami pont olyan jelentős a rock and rollban, mint amilyen maga a Holdra szállás volt. Maga a kislemezdal először a 1969. július 5-én hangzott el, technikusok játszották be a Rolling Stones Hyde Parkban megrendezett ingyenes koncertje előtt, ahol is bemutatkozott Mick Taylor, a zenekar új gitárosa. A Space Oddity albumon a leginkább progresszív dolog a címadó dal mellett talán csak az op-artos borító. Mert mi az, amit alapvetően hallunk? Akusztikus balladák, folk-popos tűnődések, kockázatmentes hangszerelés.
Még maga Visconti sem tartja különösebben fontosnak a lemezt (ő készítette a 2019-es mixet), pedig sokak szerint ez az első „igazi” Bowie-album, nos… Pedig 1969-ben Bowie ezekkel a dalokkal inkább tűnt egy göndör hajú folkelőadónak, és csak a Space Oddity című dal sejtette, hogy hamarosan kvantumugrás lesz a karrierjében. Maga a szám nagy nehezen, de sláger lett, viszont a lemez megbukott. Talán a címadó felvétel mellett csak egyetlen szám emelkedik ki, ez pedig a God Knows I’m Good… A legtöbb kompozíció akusztikus, folk-popos hangszerelésből indul ki, arra tekeredik rá a rockzenekari futamok vagy a klasszikus zenei szőnyegezés. Maga a lemez se ilyen, se olyan, afféle liftzene, és ugyebár maga a felvonó nem egy hotel tetejére visz fel, hanem a világűrbe, hogy aztán egy év múlva már Major Tom helyett azzal folytasson dialógust, aki eladta a világot.
David Bowie
Space Oddity
Warner
9 szám 45 perc