A reformáció után csaknem ötszáz évvel teret neveztek el Luther Mártonról Rómában.

MTI

Ignazio Marino, a város polgármestere jelenlétében keresztelték el szerdán az eddig név nélküli parkot. A Piazza Martin Lutero Róma középpontjában, a Colosseum mellett található. A téren nyolcszögletű, víz nélküli szökőkút áll, benne kisgyerekek játszanak, körülötte, a kőpadokon turisták és helyiek pihennek. A kissé elhasználódott parkban azonban sok menekült is összegyűlt, akik Maliból, Gambiából vagy Burkina Fasóból érkeztek a Földközi-tengeren át Olaszországba.

A névadást a római evangélikus egyház munkaközössége indítványozta. Jens-Martin Kruse, a római evangélikus-lutheránus közösség lelkésze szerdán arra emlékeztetett, hogy a protestánsok a pápa városában évszázadokon át kisebbségként, titokban gyakorolták vallásukat. “A tér elnevezése azt szimbolizálja, hogy keresztény vallásunk hagyományai szívesen látottak Rómában is” – fejtette ki Kruse.

Luther Márton (1483-1546) német Ágoston-rendi szerzetes és egyetemi tanár a reformáció elindítója. 1517. október 31-én tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, tettével nem kívánatos személlyé vált Rómában. Fiatal szerzetesként 1510 és 1511 fordulóján néhány hónapot Rómában töltött, akkoriban züllött, bűnös Bábelnek tartotta a várost. Negatív benyomásai a történészek szerint megerősítették későbbi, Róma ellen vívott harcában.