Tévézz, filmezz! – Ezek az évtized legjobb magyar tévéfilmjei

Bár jó néhány évig alig készültek magyar tévéfilmek, és a jobban sikerült alkotásokra is jóval kevesebb figyelem jutott a mozivászonra gyártott produkcióknál, az elmúlt években nagy változást tapasztalhattunk: évente több olyan fontos, képernyőre szánt alkotás született, amely ha büdzséjében nem is, témájával és minőségében versenyre kelhet a nagyjátékfilmekkel. A legjobb kortárs tévéfilmekben közös, hogy leginkább a magyar közelmúlt feldolgozásában és más filmes műfajokkal való ötvözésében jeleskednek, és a legtöbbjük Köbli Norbert forgatókönyvíró nevéhez fűződik. Noha ez a megoszlás tízes toplistánkon is kiütközik, a válogatásban több más zsánerben utazó ambiciózus produkció is helyet kapott.

MAPET – 061.hu

A vizsga (2011)

A 2011-es év hazai filmtermésének nagy meglepetése volt a Bergendy Péter rendezésében készült komcsi ügynökös történelmi thriller, amely bebizonyította, hogy egy remek forgatókönyvvel tévéfilmes büdzséből is lehet jó magyar filmet gyártani. Köbli Norbert a romantikus vígjátékoktól elszakadva először csillantotta meg kivételes érzékét a történelmi témák feldolgozásában, a múlt századi magyar történelem ismeretlen fejezeteinek és a népszerű hollywoodi zsánerek, mint a krimi és a thriller összepattintásán alapuló forgatókönyvei pedig azóta sem okoztak csalódást. A vizsga az átverések és az árulások filmje, látlelet a Kádár-korszak besúgó hálózatáról, az ügynöklét kettőségéről. 1957 végén járunk, amikor az újjászerveződő államvédelem tesztelni kezdte a szabadságharc után megbízhatóságukban megingott belügyisek lojalitását. A tartótisztet, a „német tanár” Jung Andrást épp szenteste vizsgáztatja mentora, Markó alezredes egy másik lakásból, amikor betoppan a szépreményű zseb-Berija szerelme, és miután rövid úton kiderül, hogy Éva kezén ávósok vére szárad, a helyzet döntésre kényszeríti Jungot: az érzelmeit választja vagy a szervezethez marad hűséges. Noha ezek a „próbák” a valóságban másként zajlottak, a végeredményt – na meg Kulka János, Nagy Zsolt, Scherer Péter és Hámori Gabriella remek játékát – nézve nemigen problémázhatunk azon, hogy a dramaturgia kedvvért némileg csorbult a történelmi hitelesség.

A berni követ (2014)

Szász Attila és Köbli Norbert első közös tévéfilmje megtörtént eseményt dolgoz fel – persze a filmes szabásmintához igazítva -, amely A vizsga megírásához végzett kutatómunka során bukkant fel a régi jelentések, jól dokumentált esetek között. (Ilyen volt Köbli előző, A berni követ előtanulmányának tekinthető forgatókönyve, a Szabadság – Különjárat című 2013-as tévéfilm is, amely három fiatal magyar 1956 nyarán, fegyveres gépeltérítés formájában kivitelezett disszidálásának a történetét meséli el). Annyi bizonyos, hogy két hónappal Nagy Imre kivégzése után, 1958 augusztusában két fiatal ’56-os emigráns fegyverrel bejutott a berni magyar nagykövetségre, és ott helyi sajtóforrások szerint Marjai József (a filmben Koroknai Mihály) követet túszul ejtve akarták megszerezni a svájci magyar kommunista ügynökök aktáit. Akciójuk másik célja a figyelemfelkeltés volt, amit sikerült is elérniük, hiszen a nyugati sajtót még sokáig foglalkoztatta a támadás – és ezáltal a levert szabadságharc  ügye. Szász és Köbli a támadók indítékait alaposan kidolgozta a filmben, de a történet mindvégig a követ alakjára összpontosít, Kulka János pedig ismét emlékezetes alakítást nyújt a címszerepben. Marjai később szép politikai karriert futott be, a minisztertanács elnökhelyetteseként vonult nyugdíjba. Elvileg még láthatta is a filmet, hiszen megérte a 2014. február 25-i bemutatót.

Félvilág (2015)

A berni követtel köztudatba robbant Szász-Köbli páros következő munkájának cselekménye ezúttal nem a kommunista diktatúra legsötétebb évtizedében, hanem az 1910-es évek elején zajlik, és az utolsó esztendeit élő Osztrák-Magyar Monarchia egyik leghírhedtebb bűntettének előzményeit mutatja be. A Félvilág azonban nem krimi, hanem Mágnás Elza nagypolgári otthonában játszódó lélektani kamaradráma, amely a szerény tévéfilmes költségvetés ellenére a korabeli Budapestből is felvillant képeket. A kitartott kurtizánt (Kovács Patrícia) a saját bigott házvezetőnője (Gryllus Dorka) gyilkolta meg, hogy elrabolhassa az ékszereit. Kimaradt ugyan a történetből a tettestárs, Schmidt Miksa alakja, akit Elza fiktív szeretőjeként a dúsgazdag bútorkereskedő Max Schmidt pótol, Kulka János megszokott profizmusával. Elza vágya, hogy a kékvérűek befogadják, ezért két kézzel szórja a férfi pénzét, például új cselédlányra (Döbrösi Laura), akit hamarosan bizalmasaként kezel, magára haragítva ezzel hűséges komornáját. Hármójuk és az Elza körül felbukkanó férfiak között szövődő bizarr viszonyokat és hatalmi játszmákat sokkoló végkifejlet zárja le. Mindhárom színésznő pazar alakítást nyújt, amihez remek alapot nyújt az erős forgatókönyv és az értő rendezés. Egyáltalán nem meglepő, hogy a közönség és a kritikusok egyöntetű dicsérete meg a világszerte begyűjtött elismerések után ez a képernyőre készült produkció szokatlan módon végül a mozikban landolt.

A fekete múmia átka (2015)

Rejtő Jenő humora és karakterei nagyszerűen működtek Korcsmáros Pál képregényeiben, de mozgóképen sohasem sikerült megidézni P. Howard szellemét. Szomorú példa erre Bujtor István 1996-os meddő próbálkozása A három testőr Afrikában feldolgozásával, aminek irdatlan bukása a legmerészebb hazai filmesek kedvét is elvette a Rejtő-művek adaptációitól. Madarász Isti, az egyik leglelkesebb és legtehetségesebb közönségfilmes rendezőnk nem tojt be a feladattól, és megtörte az átkot azzal, hogy Hegedűs Bálint forgatókönyvéből sikeresen adaptálta Rejtő egy kevésbé ismert művét, a Detektív, a cowboy és a légió című kisregényt. (A vállalkozó szellemű rendező nevéhez fűződik az első magyar időkavarós sci-fi thriller, a Hurok és az első gasztromusical, az Egy szerelem gasztronómiája is.) Az egyórás játékidőbe sűrített komédia a múlt század eleji kávéházi miliőben – ám a Nyugat sztárszerzőinek törzshelyeinél szerényebb környezetben – hömpölygő ponyvaírók mindennapjait vetíti fel ötletes filmnyelvi eszközökkel. A kötött helyszínen zajló jelentek könnyed zsánerváltásai, a filmen többnyire hatástalan Rejtő-szövegek képi játékokká és húsvéti tojásokká konvertálása sikeresen váltják ki a bohózati ripacskodást és idézik meg a regények hangulatát. Kiválóan sikerült, bátor, szórakoztató és fordulatokban gazdag stílusgyakorlat remek színészgárdával, amely az apró modorosságok és karakterértelmezési hibák ellenére is vígan megoldja a lehetetlennek tűnő feladatot – még úgy is, hogy az egyetlen igazi rejtői figura közöttük Kovács Lajos. 

Szürke senkik (2016)

Ahogy a nándorfehérvári diadal és a magyarság régmúltjának fordulópontjai, eddig a Nagy Háború sem ihlette meg a hazai filmszakmát (legalábbis a döntnökeit), pedig milliónyi magyar katona ontotta a vérét számos hadszíntéren 1914 és 1918 között. Ahogy a legtöbb győztes tévéfilmes pályázatot, az elsőfilmes Kovács István és Köbli Norbert alkotását is 120 millióval támogatta meg a Médiatanács, ami egy nagyjából egyórás, de ambiciózus háborús produkcióhoz kétségkívül kevés, az alkotók azonban tudták, hogyan gazdálkodjanak az apanázzsal az elkerülhetetlen megszorítások balanszírozásaként. Köbli nem bonyolította túl a történetet: a monarchia ötfős felderítőosztagának egy olasz kommunikációs postagalambreptető állomást kell körbeszaglásznia, majd megsemmisítenie egy értelmetlen küldetésben. A szűkös játékidő és az alacsony költségvetés miatt látványos és grandiózus csaták helyett korrekt akciójeleneteket, karakterépítés helyett allegorikus jellemkliséket kapunk (a többnemzetiségű osztag tagjai közötti konfliktusok a monarchia belső feszültségeinek kivetülései), és bár a rudabányai környék elég furán hat az olasz Alpok pótvidékeként, nincs okunk panaszra, hiszen a jelenteket gyönyörűen fényképezték. Ebből az alkotásból kiordít, hogy mozifilmes büdzséből összerakva kilazítaná az állkapcsokat, de azt a fanyalgók is kénytelenek elismerni: végre valahára készült egy klassz első világháborús magyar film.

A színésznő (2017)

Annát, az Erdélyből áttelepült fiatal színésznőt a magyar kommunista hatalom titkosszolgálata arra próbálja rábírni, hogy „szórakoztassa” a baráti országok hazánkba érkező vezetőit. Mivel képtelen azonosulni a diktatúra embertelen játékszabályaival, visszautasítja a felkérést. A már beteljesült szerelemben, szakmai sikerekben fürdő színésznő nem is kerülheti el a megtorlást, kérdés, hogy elég erős-e a hit és a szerelem köteléke ahhoz, hogy felszínen tartsa a meghurcolt színésznőt. A szinopszis alapján nem nehéz felismerni a film cselekményének és a 2016-ban elhunyt Bara Margit élettörténetének kapcsolódási pontjait: az ötvenes-hatvanas évek legendás magyar színésznőjének nevét az Ónody-üggyel kapcsolatos rosszindulatú pletykaáradat mocskolta be, az állampárt aljas lejárató kampánya pokollá tette az életét. Az öt nyelven beszélő, intelligens és szépséges díva megelégelve az évtizedes mellőzöttséget és megaláztatást, otthagyta a színészi pályát, majd férjével, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Gyarmati Dezsővel egy időre az országot is. Arctalan rágalmazói közül soha senki nem kért tőle bocsánatot. Nem mondhatni, hogy a Médiatanács Mecenatúra programjában minden évben támogatott Vitézy László filmjei a legélesebb kések volnának az évtized tévéfilmes felhozatalában, A színésznő (meg a Lakatos Menyhért önéletrajzi ihletésű művei alapján készült Csandra szekere) azonban emlékezetesebb Vitézy elmúlt években forgatott Móricz-adaptációinál.  Helye van az olyan jól sikerült történelmi tematikájú filmek sorában, amelyek megemlékeznek a kommunista rendszer bűneiről és habitusáról, emléket állítva és ném elégtételt szolgáltatva az áldozatoknak. A színésznőt elsősorban a főszereplő Szávai Viktória kristálytiszta játéka miatt erősen ajánlott megtekinteni.

Árulók (2017)

Újabb lábjegyzet a Rákosi-korszak fekete könyvéből, szintén Köbli Norbert ujjbegyeiből. A forgatókönyvíró a Szabadság-különjárat után másodszor forgatott korszakváltó események előestéjén játszódó, mozivászonra kívánkozó tévéfilmet Fazakas Péter rendezővel, aki ezúttal Nagy Andrással, A berni követ és a Félvilág operatőrével teremtett fojtogató légkört a Guszev-ügy hátterének és Köbli makulátlanul felépített karaktereinek. A “fordulat évében”, a koalíciós időszakot lezáró kommunista hatalomátvétel hajnalán járunk 1948-ban, amikor a megszállók védőszárnya alatt a magyar elvtársak már rátelepedtek az intézményekre, viselkedésükkel mindenki számára egyértelművé téve, hogy diktatúra épül. Illés Béla Kossuth-díjas magyar író és szovjet őrnagy, a Vörös Hadsereg imázsán javítandó, propagandacikket ír és terjeszt a sajtóban Alekszej Guszev cári tisztről, az elfeledett orosz mártírról, akit hat társával felakasztottak, mert kiállt az 1848-49-es szabadságharc hősei mellett. A sztorit még Illyés Gyula is átvette, a politika pedig felkarolta: Guszev bekerült a történelemkönyvekbe, gyárat, lakótelepet, utcát neveztek el róla. Szép utóélet, ahhoz képest, hogy a fickó soha nem létezett. Illés alkotta meg, miután népeink távoli múltba nyúló barátságának jegyében kutatva egyetlen hőst sem talált, aki összekötné a magyarokat az oroszokkal. Ezt azonban lánya, Tatjána (Sztarenki Dóra) nem tudja, különben biztosan nem rendezne a történetből előadást, amelynek főszerepét történész szerelme, Gábor (Klem Viktor) alakítja, aki gyanakvóan megpróbál utánajárni a Guszev-sztorinak. A történet ismeretében pedig a film cselekménye nem tartogat nagy meglepetéseket, annál inkább figuráinak belső utazása és megjelenítői: a színészek. Közülük is kiemelkedik a Kulka János agyvérzése miatt “beugrott” Hegedűs D. Géza, aki stroboszkópszerűen villantja fel az összetett jellemű, de alapvetően roppant gyáva és gerinctelen Illés alakjának és hangulatainak megannyi árnyalatát.

Örök tél (2018)

Köbli Norbert és Szász Attila eddigi legerősebb közös alkotása (az Apró meséket tavasszal mutatják be) az utóbbi évek egyik legfontosabb, a kollektív emlékezetre mélyen ható magyar filmje, amely világszerte söpri be a rangos szakmai elismeréseket, idén pedig a legjobb európai tévéfilmnek járó díjat is elnyerte. A rendező szerint a nemzetközi fesztiválok közönségének teljesen új a téma, és nem is tudják hova tenni, a felfedezés öröme viszont látványosan működik a film esetében. A kényszermunkára elhurcoltak ezreinek emléket állító első magyar gulágfilm valójában egy Gupvi-táborban játszódik, ahová politikai foglyok helyett hadifoglyokat és internáltakat hurcoltak a szovjetek. A megszállt területek németsége kollektív háborús bűnösnek számított, akiket málenkij robot címen összegyűjtöttek és jóvátételként dolgoztattak. A Havasi János novellája alapján készült film így a magyarországi svábok, tágabb értelemben a nemzetiségek háborús kálváriájáról is szól, meglepetései közé tartozik, hogy nőket állít a középpontba. Az alkotók (nyugodt szívvel közéjük vehetjük Nagy András operatőrt) ezúttal is az embert keresik az embertelenségben, az oroszokat sem láttatják kegyetlennek vagy gonosznak, nincs megerőszakolás vagy brutális bántalmazás, csak a donyecki tájban felhúzott tábor  lélekfacsaró borzalmai, a háborús bűn billogjával bevagonírozott ártatlanok kínjai és reménytelensége. A lelkileg és fizikailag is összetört Irén, akinek elhurcolt társaival együtt azt mondták, három hét kukoricatörésre viszik, megtetszik a maga szabályai szerint túlélni igyekvő Rajmundnak, a férfi és a nő között különös kapcsolat szövődik, amelynek éppúgy szabályai vannak, mint a túlélésnek. Gera Marina és Csányi Sándor rendkívül visszafogott színészi eszköztárral, piszkosul hitelesen jeleníti meg a szerelmesek gyötrelmeit és jellemfejlődését, Szász és Köbli pedig minden akadályt eltakarít az útból, hogy elsősorban róluk, és ne a szörnyűségekről szóljon a történet.

Trezor (2018)

Köbli és a rendező Bergendy Péter előző közös filmjük, A vizsga után újra az ötvenes évek magasságában rúgják ki az időgép ajtaját. A Trezor szintén megtörtént eseményeket dolgoz fel, Köbli pedig a forgatókönyvírás Dr. Moreau-jaként a többi munkájához hasonlóan műfajhibridet teremt: a történelmi háttérrel most a bankrablós zsánert pattintja össze. 1956 novemberében, napokkal a szabadságharc eltiprása után járunk, amikor helyenként még zajlanak a harcok, a káoszban újraszerveződő belügyesek pedig azzal a kínos helyzettel szembesülnek, hogy képtelenek behatolni saját páncélszekrényükbe, ahol a bizalmas, személyes anyagokat őrzik. A speciális trezorkulcsok a forradalom zűrzavarában elvesztek, a trezorajtó pedig olyannyira bombabiztos, hogy a kézigránátnak sem enged, pedig az épületet felügyelő orosz katonák sok mindennel próbálkoznak. Végül rendőrök kihoznak a sittről egy hajdani mackóst (Anger Zsolt nagyszerű alakításában), aki a rácsok mögött hithű kommunistává vált, és fogalma sincs arról, hogy mi zajlott napokkal azelőtt az országban, és akinek egyszer már sikerült feltörnie ugyanezt a széfet, amikor az még a város legnagyobb bankjáé volt. A szakember mínusz öt év bünti igézetében megoldja a feladatot, azonban egész mást talál a feltáruló trezorajtó mögött,  mint amire számított, és onnantól egy izgalmas, fordulatos játszma veszi kezdetét, ahol senki és semmi nem az, aminek látszik. Anger jutalomjátéka mellett a nyomozót alakító Scherer Péter és a Münnich Ferenc belügyminisztert játszó Bezerédi Zoltán is brillírozik.

Curtiz (2019)

Miután megnyerte az idei Montreali Filmfesztivál fődíját – amelyért Szász Attila Örök tél című, végül a legjobb rendezésért járó díjat besöpört alkotásával versengett – Topolánszky Tamás Yvan rendező és Sümeghy Claudia producer tévéfilmje már túl van a hazai díszbemutatón, hamarosan a tévénézők is láthatják. A film Kertész Mihály, azaz Michael Curtiz filmrendező azon életszakaszát mutatja be, amikor a valaha élt legsikeresebb magyar rendező a Casablancát rendezte. Kertész technikai újításai a mai napig megállják a helyüket és a filmgyártás alapjait jelentik (Spielberg több filmjének bizonyos megoldásait példaképe, Kertész Mihály munkássága inspirálta). Az alkotóktól tudjuk, hogy a számos blockbuster ellenére Curtiz nem lett igazi sztárrendező, mivel nem az a karakter volt, akit a stúdión kívül „fel lehetett volna építeni”. Rettenetesen beszélte az angolt, elviselhetetlen, gátlástalan és erőszakos szociopata zseni volt, aki biodíszletként és használati tárgyként tekintett a színészekre és a stábtagokra. Errol Flynnel például, akivel a Robin Hood-ot is együtt forgatták, összeverekedtek az utolsó közös munkájuk végén. Kertész csak a falakon belül élvezhette királyságát, a stúdió falain kívül nem volt hatalma, és nem lett igazi sztár. Ezért is született meg az a rendezői koncepció, hogy a film zárt, zegzugos térben játszódjon, „ahonnan csak  Kertész tudja a kiutat”, a sors fintora azonban, hogy személyes világában nem talál ki az útvesztőkből, a külvilág kizárólag tévéhíradókon, fényképeken és párbeszédekbe közvetítve jelenik meg.

 

További remek tévéfilmek:
Szabadság – Különjárat
Utolsó órák
Egy szerelem gasztronómiája
Vadkanvadászat
Berosált a rezesbanda
A merénylet
Csandra szekere
Álom hava
Tranzitidő
A kőmajmok háza
Janus
Egy szerelem gasztronómiája
Hőskeresők

2018-11-27T14:47:45+00:00 2018. november 26.|