Pódiumbeszélgetéssel, könyvvel és az írónő tiszteletére dedikált divatkollekció bemutatójával ünneplik a száz évvel ezelőtt született Szabó Magdát (1917-2007) április 13-án a Várkert Bazárban.

MTI

A rendezvényen mutatják be a Jaffa Kiadó Szabó Magda-életműkiadásában megjelenő Szüret című gyűjteményes verseskötetet. Az egyebek mellett Kossuth-, József Attila- és Prima Primissima-díjas szerző költeményeit Gryllus Dorka színművész fogja tolmácsolni. A kiadó egy különleges, kereskedelmi forgalomban nem megjelenő Szabó Magda-idézetgyűjteménnyel is készül az est közönsége számára.

A Juhász Anna által vezetett pódiumbeszélgetés az egyik legtöbbet fordított magyar írónak számító Szabó Magda irodalmi munkásságán belül szintén a lírára helyezi a hangsúly, de a Jaffa és a Móra Könyvkiadó Szabó Magda-életmű köteteihez kapcsolódva szó lesz az ifjúsági köteteiben, regényeiben és drámáiban megjelenő karakterekről is. A közönség emellett megismerheti a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) centenáriumra vonatkozó terveit.

Részt vesz az irodalmi beszélgetésen Gryllus Dorka mellett Kemény Zsófi költő és slammer, Ugron Zsolna írónő, Jolsvai Júlia a Jaffa Kiadó, valamint Dian Viktória, a Móra Könyvkiadó főszerkesztője és Prőhle Gergely, a PIM főigazgatója. Jelen lesz az eseményen Tasi Géza, Szabó Magda jogutódja is.

Az esemény második felében lesz a premierje Náray Tamás az írónő tiszteletére dedikált, 46 darabos, új divatkollekciójának. Szintén a Várkert Bazárban láthatja először a közönség a divattervező festményeit, amelyeket Szabó Magda-regényei, alakjai ihlettek – derül ki a Jaffa Kiadó tájékoztatásából.

Juhász Annával az emlékév kapcsán készült interjúnkat ITT olvashatod.

 Fotó. MTI