A renoválásra és modernizálásra szánt 300 millió eurót (92,2 milliárd forintot) többek közt a francia főváros jelképének számító építmény festésére, a látogatók előtt nyitva lévő részek modernizálására és a biztonság javítására fordítják a párizsi városháza tájékoztatása szerint.

MTI

A cél többek között a látogatói élmény javítása, például azzal, hogy rövidebb ideig kell sorban állni. Biztosan modernizálják a torony második emeletét és néhány liftet. Megújul az a díszkivilágítási rendszer is, amely révén az építmény sötétedés után minden órában szikrázó fényeket bocsát ki.

Az Eiffel-toronynak mint turisztikai nevezetességnek makulátlan képet kell sugároznia a fővárosról – hangsúlyozták a városvezetők. Az elkövetkező másfél évtizedben ezért évi 20 millió eurót költenek a világhírű építményre. Ez az összeg a 2009 és 2017 közötti időszakban évi 13,7 millió euró volt. A 324 méter magas torony az 1889-es világkiállításra készült. Évente hozzávetőleg hétmillióan keresik fel, és ezzel a világ leglátogatottabb fizetős műemléke.

Fotó: csirip.hu