Vasárnap több mint 250 magyar tervező munkáiból válogathatnak a látogatók a karácsonyi WAMP-on, ahol a kisszériás ékszerektől a lakberendezési tárgyakon át a kézzel készített gyerekjátékokig számos érdekesség megtalálható lesz.

MTI

A vásáron olyan különleges alkotások is megjelennek, mint a karbont a műanyaggal ötvöző Alma Abonyi táskái vagy az Eszka színes kötött kabátjai és sáljai is, amelyet a hetvenes évek pszichedelikus mintái, stilizált állatmotívumai határoznak meg – áll a szervezők közleményében.

Farkas-Pap Éva Misija Design márkanév alatt készít kerámiaszobrokat és ajándéktárgyakat, amelyek játékos formájuk mellett komoly társadalmi üzenetet is hordoznak, hiszen a szobrokat egy megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató cég, az Összefogás az Egyenlő Esélyekért Nonprofit Közhasznú Kft. készíti.

Az egyéni alkotók mellett olyan új műhelyek is bemutatkoznak, mint a Többminta csapata, amelyben Szép-Bíró Erika grafikus, Csekő Lilla táska- és Kovács Dóra ruhatervező alkot együtt. A grafikus által tervezett textilekből az első közösen megálmodott kollekcióban idén leggings, poncsó, táska, ruha és tolltartó készült.

Szerepel továbbá a kínálatban a Budapest100 civil csoport által szerkesztett Budapest100 történetek – Huszonnégy a háromszázból című kötet is, amelyet a Fortepan Elfelejtett Budapest és A pesti nő című könyveivel együtt lehet majd megvásárolni. A B csarnok galériáján a Schär gluténmentes manufaktúra látványkonyhája várja az érdeklődőket, akik a hagyományos ünnepi falatokat készítik el gluténmentes változatban.

A dizájnvásár idén a virtuális térben is megjelenik, az AR City Budapest kiterjesztett valóság applikációjával a helyszínen még több információt találhatnak az érdeklődők a dizájnpiac programjairól.

Fotó: wamp.hu