A becsült ár majdnem duplájáért, 103,4 dollárért (30,3 milliárd forint) kelt el egy Picasso-portré New York-ban – közölte a Cristie’s aukciósház.

MTI

Az 1932-ben festett mű leütési árát eredetileg 55 millióra becsülték. A csütörtöki aukción 19 perces licitharccal srófolták fel a női portré árát 90 millió dollárig. A díjakkal és jutalékokkal együtt az új tulajdonosnak 103,4 milliót kell fizetnie a monumentális arcképért – írta a Christie’s.

Az eladás nemcsak azt erősítette meg, hogy a művészeti piac a pandémia ellenére újra virágzik, hanem Picasso különleges értékét is. Az alkotást nyolc éve 28,6 millió fontért (11,8 milliárd forint) adták el Londonban, a csütörtöki ár jóval kevesebb, mint feléért. Pablo Picasso (1881-1973) művei közül ezzel már öt is átlépte a százmillió dolláros álomhatárt. Már a Chirstie’s árverése előtt sem volt más alkotó, aki négy festménnyel szerepelt volna ebben az exkluzív klubban.

A legdrágábban elkelt Picasso-kép az Algíri nők, mely 2015-ben 179,4 millió dollárért talált gazdára. Két éve ez az első alkalom, hogy egy mű áttörte a százmilliós határt, utoljára Claude Monet Kazlak című festményéért adtak 110,7 milliót 2019-ben szintén New Yorkban, a Sotheby’s árverésén.

A Femme assise pres d’une fenetre (Marie-Thérese), 30 October 1932 című, 1,5 méterszer 1,14 méteres mű a festő szeretőjét és múzsáját, Marie-Thérese Waltert ábrázolja. A festmény vonzerejét növeli, hogy Picasso normandiai kastélyában készült 1932-ben, a festő úgynevezett “csodás évében”, amikor a mester több mint 100 képet festett, közülük sokat Marie-Thérese-ről, csaknem mindig meztelenül vagy majdnem ruhátlanul, alvás vagy pihenés közben.

A kép egyike annak a Marie-Thérese-t ábrázoló portrésorozatnak, amelyet legutóbb egy 2017-18-as kiállításon mutattak be a londoni Tate Modernben és a párizsi Picasso Múzeumban.