A becsült ár csaknem négyszereséért, 405 ezer euróért (131 millió forint) cserélt gazdát kedden a Sotheby’s aukciósház Párizsban megrendezett árverésén Arthur Rimbaud francia költő őszinte hangvételű levele, amelyet nem sokkal halála előtt írt testvérének, Isabelle-nek.

MTI

Az 1891. július 10-én, Marseille-ben papírra vetett sorokhoz a költő három apró rajzocskát is készített a falábáról, két mankójáról és a műlábáról.

A párizsi aukció tételei között öt levél is szerepelt Rimbaud-tól, de ezek közül az Isabelle-nek címzett, háromoldalas írásából érezhető leginkább az egyre rosszabb egészségi állapotban lévő költő fájdalma, félelme és magánya.

A világirodalom egyik legrejtélyesebb géniuszaként számon tartott Rimbaud a belga határ menti kisvárosban, Charleville-ben született 1854-ben. Már gyermekkorában kitűnt rendkívüli értelmével, az irodalom iránti érdeklődésével. Kezdetben a parnasszizmus hatott költészetére, tizenhat éves korában talált rá egyéni hangjára.

1871 augusztusában elküldte verseit Paul Verlaine-nek, akit annyira lenyűgöztek a költemények, hogy azonnal Párizsba hívta az ifjút. A személyes találkozás mindkettejük számára végzetes volt: parázs vitáktól sem mentes, féktelen és szenvedélyes homoszexuális kapcsolatuk botránykő volt a közvélemény szemében. 1873 júliusában kettejük viszonya annyira elmérgesedett, hogy egy brüsszeli hotelszobában Verlaine rálőtt barátjára, és megsebesítette a csuklóján. Rimbaud kórházba, Verlaine két évre börtönbe került.

1875-ben Rimbaud elindult világot látni: gyalog átkelt az Alpokon, a Holland Kelet-Indiákon (Indonéziában) beállt a gyarmati hadseregbe, járt Egyiptomban, Cipruson építési felügyelő volt. Bejárta Etiópia belső vidékeit, kereskedett kávéval, kaucsukkal, elefántcsonttal és fegyverrel (rossz nyelvek szerint rabszolgákkal is), és tisztes vagyont halmozott fel.

Egészsége azonban megromlott, és 1891 februárjában rákos daganat alakult ki a jobb térdén. Marseille-be hajózott, ahol hamarosan amputálták a lábát. Állapota nem javult, a kór megtámadta a többi végtagját is, és 1891. november 10-én, alig 37 évesen meghalt.

Fotó: sothebys.com