Az Oscar-díjas színész, Tom Hanks és felesége, a színésznő-énekes Rita Wilson a Twitteren üzente rajongóinak, hogy jól vannak, és nagyon elégedettek ellátásukkal az ausztráliai karanténban, ahova azért kellett bevonulniuk, mert koronavírus-fertőzöttek lettek.

MTI

“Elkaptuk a Covid-19 vírust, és karanténban vagyunk, hogy ne adjuk tovább senkinek. Vannak olyanok, akik számára nagyon súlyos következményei lennének a betegségnek. Mindig a következő lépésre koncentrálunk” – üzenték Hanksék egy fotó kíséretében, amelyen baseballsapkában, smink nélkül, civilben láthatók.

A 63 éves Hanks egy Elvis Presleyről szóló film forgatása miatt érkezett Ausztráliába, amit Baz Luhrman rendez, felesége pedig közben a múlt hétvégén a sydney-i operaházban debütált énekesként egy előadáson, amelynek több mint kétszázfős közönsége volt. Miután csütörtökön kiderült, hogy a házaspár elkapta a betegséget, a film forgatását felfüggesztették. Az opera illetékesei pedig elrendelték a fellépés helyszínének fertőtlenítését és a párral kapcsolatba került nézőket is tájékoztatták.

A házaspár üzenetében mindenkinek köszönetet mondott, amiért olyan jól gondoskodnak róluk. Egyúttal arra biztatták követőiket, hogy vegyék komolyan a szakemberek tanácsait, és vigyázzanak egymásra.

Hanksék a Gold Coast Egyetemi Kórházban vannak karanténban, ahol diagnosztizálták a fertőzésüket. A kórház dolgozóitól a színész egy labdát is kapott, a Számkivetett című filmjére utalva, amelyben a Hanks által alakított hős magányát a lakatlan szigeten csak egy labda oldotta, amelyet Wilsonnak nevezett el.

Instagram will load in the frontend.