Mándy Iván levelezéseit tartalmazó kötet olyan, mintha a Lukács (akkori nevén Minőségi) cukrászda szomszéd asztalánál kihallgatnánk néhány héten keresztül Mándy Ivánt, aki Kellér Dezsővel, Gross Arnolddal, Szederkényi Ervinnel, Ottlik Gézával, Nádas Péterrel, Nemes Nagy Ágnessel és Balassa Péterrel beszélgetne, miközben finoman, szinte bizalmaskodva csikordulna meg a zacher torta  tányérkáján a HungarHotels feliratú villa.

PZL – 061.hu

Mándy Iván levelezéseit közreadó kötet már attól különleges, hogy sem a borítón, sem a gerincen nem olvasható a kötet címe, a „Szeretve tisztelt Főcsatár”. Amit olvashatunk a címoldalon – Mándy Iván válogatott levelezése – viszont legalább olyan pontos, mint a megszólítás. Akkor helyben is lennénk. Azért is „válogatott” a kötet, mert a benne található 234 levélen túl még több, mint 100 levélről tudunk, ami nem került be a gyűjteménybe. A levelek kapásból leszámolnak a sztereotípiákkal, már az 5. közreadott levélben azt az atyai jótanácsot adja a halálelegáns Mándy a szintén fess úriember Rába Györgynek, hogy „vonaton ne kefélj!” És ez is rendben van, legalább az ember a barátaival ne beszéljen úgy, mintha a rádió pagodájában társalogna az irodalmi osztály vezetőjével.

És miért ne lehetne úgymond laza, miért ne férne meg ez a léhaság azzal a Mándy-féle eleganciával, amihez külön kávézókat, presszókat, aprósüteményeket kellett volna tervezni. Pár hónap múlva azt írja (még szintén 1948-ban vagyunk) Lakatos Györgynek, hogy kér 100 froncsit, azaz 100 forintot. A könyv elején még sokszor említi a gyengébb nemet, („A műkorcsolyázó nők igen csinosak voltak…”), aztán már egyre kevésbé, de ettől a könyv még ugyanolyan izgalmas marad. A levelek tele vannak szellemes, bonmot értékű gondolatokkal, rögtön már az első, szintén Rába Györgynek címzett levélben:”Nagyszerű nőügyek is akadtak, bár inkább az ügyek voltak nagyszerűek, mint a nők.”

Fotó: Horváth Péter Gyula

Afféle olvasónaplónak sem utolsó a könyv, jószívvel ajánlja Green kiváló Leviathan című könyvét és Alain-Fournier Az ismeretlen birtok című álomszép regényét, így aztán kirajzolódik egy igencsak finom ízlés, Mándy ráadásul azonnal felismeri a legfontosabb kortárs magyar regényeket (Iskola a határon, Az atléta halála). Azt írja Ottlikról: ”Az is furcsa, hogy például Ottlikkal sincs semmilyen rokonságom, de őt is nagyon szeretem, tőle is nagyon sokat kapok. Lehet, hogy az ember nem mindig a rokonait szereti.” És Mészölynek meg is írja nagyon is pozitív véleményét Az atléta haláláról: „ Azt hiszem, Ottlik regénye mellett (ami persze más) a legjobb regény az utóbbi évtizedekben.”

Tóth Judittal – egykori szerelmével – így becézik egymást: cicuka, cicuska, cicamica, cicafej, és az sem mindennapi, hogy az írónő Kis Rumnak nevezi magát. Mándy finom humora többek között későbbi feleségének, Simon Juditnak írt leveleiből is világosan kiderül: “Hat, fél hét felé kelek. A Falurádió szövegére, hallgatom a trágyázás lehetőségeit a rádió mellett a kis zsámolyon…”, majd ezt írja Szigligetről 1988-ban Nemes Nagy Ágnesnek és Lengyel Balázsnak: „Sok üdvözlettel az esős Szigligetről. Az Újholdat olvasom, sajnos nélkülem is jó.” Az irodalmi kulisszák, az intim hangulatok, és a hivatalos futamok dokumentálása mellett talán az a legjobb a könyvben, hogy az olvasó bővítheti szókincsét, választékosságot, finomságot tanulhat e levelekből. Mert csak egy életünk van, azaz az alkalmi leveleket is úgy írta meg, mintha azok novellarészletek, esszétöredékek lennének. 

A fotók, a dedikációk, és a képeslapok tanulmányozása után olyan érzésünk lehet, mintha kibontanánk egy  varrócérnás dobozt, amelyben Mándy rejtette el a kis semmiségeit, köztük lenne mondjuk Ottlik híres davosi látképes tollszárát… A kötetben található levelek nagy részét Mándy Iván özvegye, Simon Judit adományozta a Petőfi Irodalmi Múzeumnak, a kötet pedig időrendben sorolja a dokumentumokat. A legelső 1946-ból való, ami felütésnek sem rossz, hiszen 1946 a nulla év utáni első esztendő, ugyanakkor mégis nehéz volt szerkeszteni ezt az anyagot, mert Mándy 28 éves kora előtti korszakából nem maradtak fenn levelek, és kimaradt a nagyon is izgalmas 1949 és 1955-ös történelmileg igencsak terhelt periódus is. Simon Judit zavarba ejtő eleganciáját mi sem mutatja jobban, mint az, hogy Mándy egykori szerelmének, a hatvanas évek közepén Franciaországban letelepedő Tóth Juditnak az évődő leveleit (képeslapjait) is a szerkesztő rendelkezésére bocsátotta.

Mándyt sokan magányos alkotónak szeretnék látni, ahogy bolyong a temetőkben, a Hold utcai neonfényben,  pedig ő kiváló kapcsolatot ápolt színészekkel (pl. Garas Dezsővel) filmesekkel (például Elek Judittal), rádiós kollégákkal (többek között Czigány Györggyel) , képzőművészekkel (Gross Arnolddal is), és a nála sokkal fiatalabb írókkal, Esterházyval és Krasznahorkaival és Nádas Péterrel. És hogy mire jó még ez a könyv? Például arra, hogy újra csak szembesüljünk vele: Mándy október 6-án, a nemzeti gyásznapon hunyt el. Ez ugyebár azért is különös, mert ablakából látszott a Batthyány-örökmécses, ami az aradi emlékhely mellett mégis csak a nemzeti gyásznap egyik legfontosabb szimbóluma. 

“Szeretve tisztelt Főcsatár”- Mándy Iván válogatott levelezése 
Szerkesztette: Darvasi Ferenc
Magvető
485 oldal 4999 Ft