Erkel Ferenc karmesteri-zenekarvezetői öröksége és műveinek politikai reprezentációhoz való viszonya áll az Erkel velünk élő öröksége című konferencia középpontjában, amelyet a zeneszerző halálának 125. évfordulója alkalmából rendeznek november 19-én a Pesti Vigadóban.

MTI

Az idei Erkel-emlékév lehetőséget ad arra, hogy a még mindig nem eléggé elemzett zenei életmű mellett az életút más jelentős elemeit is vizsgálják. A konferencián így két eddig kevéssé figyelemre méltatott terület kerül középpontba, a művek politikai reprezentációhoz való viszonya és a karmesteri-zenekarvezetői örökség. Az Erkel által létrehozott zenekari kultúra és a fiai révén továbbörökített karmesteri felfogás hosszú ideig szerepet játszott a magyar karmesteriskolában. A magyar szimfonikus együttesek működése, az előadói gyakorlatban bekövetkezett változásaik és a hazai zenekari hagyomány mind a tudományos ülés témái közé tartozik. Nem marad figyelmen kívül a zeneszerzői hatástörténet, így az alkotó egykori és kortárs jelentőségét is tárgyalják a zenetörténészek és zeneszerzők – közölte a Magyar Művészeti Akadémia.

Az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete tanácskozásán mások mellett Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója Erkel operáiról és azok utóéletéről beszél majd, Kocsár Balázs karmester az Erkel-operák bel canto stílusát mutatja be. Somogyváry Ákos karnagy, az Erkel Ferenc Társaság elnöke a himnusz műfaji stációit ismerteti az erkeli életműben, Kovács Géza, a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek igazgatója az erkeli örökséget folytató magyarországi hivatásos zenekarokról tart előadást.