Újra megjelent a 30 évvel ezelőtt óriási vitákat kiváltó Turbo című Judas Priest-album, ami kétségtelenül törést hozott a zenekar karrierjében, de mindehhez hozzájárult az is, hogy 1986-ban a Master Of Puppets megjelenésével csúcsra jutott a thrash metál. A Judas érdekes módon nem a thrash irányába fordult, hanem inkább a glam-rockkal bonyolódott vérfertőző nászba.
PZL – 061.hu
És erre több oka is volt. Először is a Judas Priest British Steel albumán hallható meglepően populáris Living After Midnight a Breaking The Law mellett felkerült a slágerlistákra, így a zenekar a következő, 1981-es, Ibizán rögzített Point of Entry albumát már teljes egészében annak szentelte, hogy betörjön az amerikai piacra. Ez akkor nem jött össze, de olyan erős volt a Breaking The Law sikere, hogy a zenekart nem törte meg, és 1983-ban sikerült korrigálniuk, és elkészítették az egyik kulcslemezüket, a Screaming for Vengeance-t. Az 1982 nyarán megjelent albumon olyan sikerek szerepeltek, mint Take These Chains is, a Screaming for Vengeance, az Electric Eye, a Riding on the Wind vagy a You’ve Got Another Thing Comin.
Turbo Lovers – Judas Priest, 1986 (Judas Priest Galery)
Ezt követte pályafutásuk egyik koronaékköve, a metál műfajának egyik csúcsteljesítménye, a hangzásában is verhetetlen Defenders Of The Faith. Az 1984 elején megjelent albumon olyan klasszikusok szerepeltek, mint a Freewheel Burning, a Jawbreaker, vagy a Love Bites. És innen már azt csinált a zenekar, amit akart. A csúcsra ért, telt házak előtt játszottak Európában, ők voltak az Iron Maiden mellett a műfaj legnagyobbjai, és már csak egy dolog maradt hátra: bevenni végre az amerikai piacot. A Turbonak semmi más célja nem volt, mint hogy az USA meghódításával a Judas Priest legyen a földkerekség legnagyobb metál zenekara, olyan eladásokkal, amit heavy metál zenekar még nem produkált.
“Fogjál engem marokra!” – A Turbo album eredeti, 1986-os arculati elemei
De kétfrontos háborút ritkán lehet megnyerni, mindenkinek pedig nem lehet megfelelni, így az album végül is bukás lett. A gitárszintetizátor használata miatt sokan kidobták a hónaljig érő csuklópántjukat, de most 30 év elteltével érdemes megvizsgálni, hogy milyen album is a Turbo. Nos, sokkal jobb, mint amire emlékeztünk. Kétségtelen, hogy az első két lemez, és a Point Of Entry mellett ezt Judas-albumot szerettük a legkevésbé, de most azt kell mondjuk: ideje rehabilitálni, és feltenni a Judas-klasszikusok közé. A gitárszintetizátorok ennyi év elteltével már tűnnek olyan kellemetlennek, mint amilyenek voltak 1986 hideg telén, amikor a hangszerről elsősorban a Modern Talking jutott mindenki eszébe, ami persze hülyeség volt, a hangszert nem Dieter Bohlannak fejlesztették ki, és a Judas hangzásában közel sem olyan domináns, mint ahogy 30 éve éreztük.
A lemez tele van metál himnuszokkal, a Turbo Lover mellett ott van a Hot For Love, vagy a Reckless, a Locked In, de ami a legnagyobb meglepetés volt: nem találtunk kimondottan gyenge dalt. Az albumnak más a hangképe, mint a Defenders Of the Faith című etalon albumnak, nem olyan hideg és fémes, de a dalszerkezetek, a felépítmény a Judas Priest klasszikus felállásának alkotása, ott van rajtuk a zsenik kézjegye, így aztán azt kell mondjuk, hogy a maga nemében a Turbo is mestermű. A 30. évfordulóra kiadott albumhoz kapunk kísérőajándékokat, két bónusz lemezt, az 1986-os, Kansas Cityben rögzített koncert felvételét. Már itt is nyilvánvaló, hogy a nyersebben előadott Turbo-dalok milyen lazán belesimultak a setlistbe. A Turbo coverén látható grafikán (Doug Johnson alkotása) egy érzéki módon marokra fogott sebességváltót láthatunk. Lehet, hogy a gépet 1986-ban visszatették négyesbe, de azért bőven van, amivel kárpótolják az utast.
Judas Priest
Turbo 30
Sony
9+11+9 szám 130 perc