Tárlatvezetések, városnéző túrák, vezetett séták és fürdőlátogatás is várja az érdeklődőket pénteken és szombaton Budapesten a turizmus világnapja alkalmából.

MTI

AZ ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a turizmus világnapját.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK), ügyvezetője a pénteki budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a turizmus világnapját ünnepelve a BFTK – a korábbi évek közönségsikerét látva – partnereivel együttműködésben az idén is megrendezi a turisztikai nyílt napot, amelynek programjai között a különleges múzeumi és színes városi programok mellett kedvezményes járműbérlés, kastélytúra és fényfestés is szerepel.

A nyílt naphoz idén is sok izgalmas programmal csatlakoztak a budapesti turisztikai szolgáltatók. A programok egy része ingyenes, más részük kedvezményesen vehető igénybe, a legtöbbjük azonban előzetes regisztrációhoz kötött. Az érdeklődők a budapestinfo.hu weboldalon találják meg az összes eseményt. Az oldalról linkek vezetnek a szolgáltatókhoz és minden programra annak meghirdetője regisztrálja az érdeklődőket.

Budapest jó híre a világban vonzóvá teszi a magyar fővárost, sokan választják úti célnak – hangsúlyozta, kiemelve: a külföldi látogatók az embereken keresztül szeretnék megismerni a várost, a tematikus túrák pedig erre kiváló lehetőséget biztosítanak, de a szabadulószobák is népszerűek az ide látogatók körében.

Hangsúlyozta, hogy a magyar főváros fesztiváljai is nagyon keresettek voltak az idén is: a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Budapesti Nyári Fesztivál a Margitszigeten Európa egyik legnagyobb fesztiválja, míg október elején veszi kezdetét a kortárs művészet seregszemléje a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál.

A turisztikai nyílt napon A BFTK a főváros hivatalos turisztikai városkártyájára, a Budapest Cardra szeptember 24. és 30. között egy hétig online kedvezményes vásárlási lehetőséget biztosít: a fővárosba látogató turisták maguk tudják összeállítani személyre szóló élménycsomagjukat a kártya széles kínálatából.

Hangsúlyozta, hogy idén immár hatodszor írták ki a 100 szóban Budapest című pályázatot, amelyre évről évre egyre több munka érkezik amatőr szerzőktől, akik valami érdekeset és eredetit mesélnek a magyar fővárosról. Idén, a kiadvány életében először – a turizmus világnapjára időzítve – angol nyelven is megjelent a Pocket könyvecske.

A turizmus világnapja alkalmából rendezett esemény programjai között szerepel még sok más mellett barlangtúra, lovas színházi előadás, de lehetőség nyílik kedvezményes étel- és italfogyasztásra is.