A Halálos tavasz című előadás július 29-én és 30-án ismét látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon; a Budapesti Nyári Fesztivál keretében, Lengyel Tamás és Törőcsik Franciska szereplésével műsorra tűzött darabot Hidvégi Nóra állította színpadra.

MTI

A Szabad Tér Színház 2015-ben bemutatott produkciója országos turné után tér vissza a Városmajorba. Zilahy Lajos hatalmas sikert aratott első, 1922-ben megjelent – és betiltott – regényét 1939-ben filmesítették meg Karády Katalin és Jávor Pál főszereplésével, és annak idején egy amatőr filmváltozat is készült a műből. A történet egy fiatalemberről szól, aki szerelmi csalódása és félresiklott élete elől az öngyilkosságba menekül. A regény színpadi adaptációját Garai Judit írta, aki olyan belső monológok formájában eleveníti fel a főszereplő, Iván személyes emlékeit, amelyek a darab bizonyos pontjain segítenek megérteni a férfi tragédiáját.

“Egy fiatal alkotócsapat és neves színészek most arra vállalkoznak, hogy az érzelmek fontosságáról beszéljenek egy olyan korban, amikor az nem divat” – írják az ismertetőben, hozzátéve: a népszerű múlt századi történetet mai színházi eszközökkel szólaltatják meg a Városmajori Szabadtéri Színpadra készült adaptációban, a lélek bonyolult rajzát kutatva. A produkcióban Lengyel Tamás, Ullmann Mónika, Györgyi Anna, Törőcsik Franciska, Miklós Marcell, Farkas Izsák és az előadást koreográfusként is jegyző Sipos Vera szerepel.

A Szabad Tér Színház produkciója összművészeti játék, amelyben a színpadi mozgásnak, a díszletnek, a jelmeznek, a világításnak, a vetítésnek, a zenének és a hangeffekteknek egyaránt fontos szerepe van. A díszlet- és látványtervező Klimó Péter, a jelmeztervező Juristovszky Sosa, az előadás zeneszerzője Nyitrai László. Az előadást 16 éven felülieknek ajánlják.