Az ír folk azóta része a rock & rollnak, amióta A Gyűrűk Urát evangéliumként olvasták a hippik, de igazán csak a nyolcvanas években jött el a kobold-pop aranykora, többek között a Clanned és a Pogues és hozta közel, azóta viszont az ír elemek pusztán ornamensek, effektek a popban, ahogy a vokóder, vagy a helikopter zaja. Két szélsőérteket mutatunk meg folk tárgykörben, a rock and roll egyik legnagyobb zsenijének, Robert Plant Carry Fire című szólólemezét, illetve az ír The Corrs új albumát, ami olyan édes, mint a Bailey’s.
PZL – 061.hu
Robert Plant ezúttal is a szélrózsa minden irányából, a mesés keletről, a mágikus Afrikából és a nagyon is a realitásban gyökerező rock and rollból merít. Igen, bármilyen meglepő, rock and rollból is, mert a Bluebirds Over the Mountain (amit 1957-ben Ersel Hickey, később pedig a Beach Boys is játszott), a maga súlyos, groove-os, néhol Led Zeppes hatású hangszerelésével már-már a régi időket idézi, arról nem beszélve, hogy Plant a számban duettet énekel a Pretenders markáns hangú énekesnőjével, Chrissie Hyndevel.
De a New World… is húzós szerzemény, persze ezúttal is az alapvetően folkos dominanciájú anyaghoz képest. Az album higgadt, megélt, a lélek mélyvilágát feltáró, az öregkor fájdalmas szépségét lefestő mestermű. Igaz, hogy nagy meglepetésekre nem számíthatunk, Plant zenésztársai is alapvetően a régi csapattagok, de ez a társasutazás a pszichedelikus folk világába még mindig remek ajánlat, mert nem a múzeumokat mutatja meg, hanem e lelki tájak hétköznapjait.
A The Corrs húsz évvel a világhírnevet meghozó második albumuk, az 1997-es Talk On Corners megjelenése után jelentette meg tavaly novemberben a Jupiter Calling című albumát, amit inkább a Merida, a bátor című rajzfilm zenéjének tudnánk elképzelni, mintsem önálló munkának. A Corrs testvérek a 2005-ös Home után tíz évre eltűntek, visszavonultak családozni, majd 2015-ben álltak elő a White Light című nagysikerű visszatérő albumukkal, tehát az új, Jupiter Callingban nincs meg a visszatérés szenzációja, inkább a lendület viszi a csapatot.
Meglepetés nincs, az akusztikus gitár és a hegedű összjátéka adja ezt a lágy, feminim folkos hangzást, amit már lassan negyed százada kikísérleteztek, de azért kiemelhető a Son Of Solomon című nyitódal, és a humanista óda, az SOS (Song of Syria) is. Egyébként meglehetősen egyanyagú az album, a már jól ismert biztonsági játék jellemzi. A The Corrs tehát olyan édes, mint valami ír likőr, szóval aki autentikusabb ír popot szeretne hallgatni, annak továbbra is ott van a whiskey illatú Pogues.
Robert Plant
Carry Fire
Warner
11 szám 48 perc
The Corrs
Jupiter Calling
Warner
55 perc 13 szám