Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

50 évvel ezelőtt a mai napon a földi kísérletek közben kigyulladt és megsemmisült az első Apollo űrhajó. A háromfős legénység bennégett a kabinban.

Az Apollo űrkutatási programot John F. Kennedy amerikai elnök hirdette meg 1961. május 25-én, egy hónappal azután, hogy a Szovjetunió embert juttatott a világűrbe. A az űrversenyben lemaradt Amerikai Egyesült Államok azt a célt tűzte ki, hogy még az évtized vége előtt amerikai űrhajósok szálljanak le a Holdra. Óriási erőforrásokat összpontosítva a Mercury-, majd a Gemini-program után beindították az Apollo-programot, amelynek keretein belül háromfős űrhajóscsapatoknak kellett felkészülnie a holdraszállásra.

Az Apollo–1 lett volna az Apollo-program első repülése a világűrben emberekkel a fedélzeten, de egy végzetes baleset következtében a repülésre kijelölt űrhajósok gyakorlatozás közben meghaltak.

1966 végére az amerikaiak készen álltak az új űrhajó első, személyzettel végrehajtandó próbarepülésére. A legénység (Gus Grissom, Edward White és Roger Chaffee) feladata az Apollo anyaűrhajó (a CSM) kipróbálása lett volna Föld körüli pályán. Sajnos, 1967. január 27-én, a Cape Canaveral-i űrközpont 34-es indítópadján álló Apollo-űrhajóban próba közben halálos baleset történt. Az Apollo-kabinban az egyszerűség és a súlymegtakarítás kedvéért 35 kilopascal nyomású tiszta oxigén légkört alkalmaztak. Grissom parancsnok széke közelében rövidzárlat keletkezett, majd gyorsan terjedő tűz ütött ki.

 

Az irányítóközpontban még hallották Chaffe kiáltását: “Tűz a kabinban!”, néhány másodperccel később még egyetlen fájdalmas hang hallatszott, majd megszakadt a rádiókapcsolat. A monitorokon Ed White látszott, amint megpróbálja kinyitni a zsilipeket, ám a zsiliprendszert úgy tervezték, hogy számos tolózárat kellett működésbe hozni, ráadásul ez befelé nyílt, hogy a kabint – a levegő nyomását kihasználva – légmentesen lezárhassák. A kijutáshoz normál körülmények között másfél percre lett volna szükség, de az asztronautáknak nem volt ennyi idejük. A forró gázok miatt kialakult nyomáskülönbség zárva tartotta az ajtót, a légnyomás pár másodperc alatt annyira megnövekedett, hogy lehetetlenné tette a legénység kijutását.

A tűz megolvasztotta az asztronauták speciális űrruháját és az életfunkciókhoz szükséges berendezéseket, Grissom és White ruhája egybeolvadt. A segítségükre siető technikusoknak a mérgező füst és a rosszul működő gázálarcok miatt öt percbe telt, amíg az űrkabin ajtaját kinyitották és megkezdhették a tűz oltását. A holtestek helyzetéből nyilvánvaló volt, hogy megpróbáltak kimenekülni, de nem volt rá lehetőségük. Az első segélykiáltás után 17 másodperccel már mindhárman halottak voltak, a szétégett kabinban mindössze a repülési dokumentáció maradt épen.

Mint az utólagos vizsgálat kiderítette, a sok gyúlékony anyagot is tartalmazó kabinban a tűz miatt keletkező szén-monoxid okozta az űrhajósok halálát. Az égési sérüléseket az űrhajósok talán túlélhették volna.

 

A balesetet követő vizsgálat után számos javítást és átalakítást végeztek az anyaűrhajón. A későbbiekben a kabinban a startig rendes nitrogén-oxigén légkört tartottak fenn, kiiktatták a gyúlékony anyagokat, s míg a régi ajtót csak percek alatt lehetett kinyitni, az újat már 5 másodperc alatt. Az első, emberrel végrehajtott Apollo-űrrepülés mindezek miatt másfél évet késett.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •