Az 1956-os forradalmat megidéző, fiataloknak szóló musicalt mutatnak be 56 csepp vér címmel a budapesti Erkel Színházban, Szikora János rendezésében október 23-án és 31-én. A produkció zeneszerzőjével, az Omega legendás basszusgitárosával, Mihály Tamással beszélgettünk a gyerekkori 56-os élményeiről, arról, hogy 2006-ban miért nem futhatta ki magát az előadás, és hogy mennyire vehető komolyan az Omega 1968-as Red Star című Angliában megjelent lemeze.
PZL – 061.hu
1947-ben születtél, kilenc éves voltál a forradalom idején. Van-e valami emléked az 1956-ból?
Van egy nagyon mélyen belém vésődött élményem, aminek a fantasztikus, Erdélyből áttelepült nagymamám az egyik főhőse… Parasztasszony volt, Trianon után települt át Magyarországra, és mindvégig nagy szegénységben élt a nagyapámmal. 1956-ban anyám annyira meg volt rémülve, hogy ki sem mert lépni a lakásból… Akkor nagyanyám volt az, aki átjött a Kossuth hídon Pestre, hogy hozzon kenyeret. A forradalom ideje alatt végig nálunk lakott, és néhány nap alatt elfogyott a kenyér. A Szemere utcai közértben állt sorba kenyérért, talán október 28-án, amikor is a Nehézipari Minisztérium tetejéről belelőttek a tömegbe. Nagyanyám remegő szájszéllel, sírva mesélte, hogy az előtte néhány méterre álló asszonyt lelőtték. 1956-ban kilenc éves voltam, és ez a történet nagyon bennem maradt. Emlékszem arra is, hogy amikor az oroszok visszajöttek, és megszálltak mindent. Akkor kerültem vissza apámhoz, aki a Rózsadombon lakott. A Vérhalom téren állt egy szovjet tank, és amikor nem figyeltek ránk, lementünk az ötéves öcsémmel, aki felmászott a tankra. Nem sokkal ezután kibújt belőle egy prémsapkás orosz katona, és megsimogatta öcsém buksiját. Apám a tankhoz rohant, lekapta az öcsémet, és akkora pofont kevert le neki, hogy szó szerint elrepült. Aztán hazazavart minket.
Az Omega space-korszakának hangszereléseiben voltak szimfonikus motívumok. Amikor írtad az 56 csepp vért, beugrottak a régi harmóniamenetek?
Úgy éreztem, hogy kiszabadultam egy kalitkából. Mert akárhogy is vesszük, az Omega egyfajta kalitka, a zenekarnak van egyfajta zenei világa, színpadi attitűdje, van egy elvárás is a formációval szemben, ezért csak módjával lehetett olyan dolgokat csinálni, amik eltértek az Omega világától. Lehetett kísérletezni, de csak lépésről lépésre, nagyon óvatosan. Amikor Horváth Péterrel elkezdtük írni az 56 csepp vért, nem volt semmilyen megkötés, a musical zenéje tehát olyan lehetett, amilyennek én gondoltam. Ha szimfonikus áthallások fedez fel valaki, az azért lehet, mert a szimfonikus zenéből jöttem. Babos Gyuszival hangszereltük, és kifejezett kérésem volt hogy tegyünk bele élő hegedűket. A 2006-os előadásokon a kiváló zenészekből álló 18 tagú zenekar – Fekete Kovács Kornéltól Babos Gyuláig – élőben játszott. Most szerényebb a költségvetés, nem tudjuk kiállítani a 18 tagú zenekart. Az élő énekhangra az eredeti playback zenét fogjuk használni, amit szépen felpolíroztunk, kipucoltuk.
Eltelt tíz év, újra kellett gondolni a hangszerelést?
Tíz év sokat számít egy fiataloknak szóló produkciónál, így aztán a sokat javítottunk a produkció hangképén is. Szerencsére ma nagyon jók a technikai lehetőségek, Fehérváron is mikroportokkal énekelnek a művészek, tökéletesen hallják az alapot, a Vörösmarty Színházba is tökéletes hangzású előadásokat lehet csinálni. Ebből a szempontból pozitív irányba változott a világ.
2006-ban az volt a cél, hogy a musical megszólítsa a fiatalokat. Hallgattál akkor divatos zenéket, és ha igen, ez hatott a zeneműre?
Nem. A zene akkor jó, ha őszinte. Szerencsére a fiatalok nem találták unalmasnak, sőt a fiam ott volt a bemutatón a huszonegy éves menyasszonyával, aki könnyezve mondta, hogy ő ilyen megható előadáson életében nem volt, és hogy baromi jó a zene.
Ha nincsenek a 2006-ös őszi események, amik leuralták a sajtót, akkor nagyobb karriert futott volna be a darab?
Biztos vagyok benne, hogy a két dolog összefüggött. Mindenki figyelme a rendzavarásokra, a tankkal kocsikázásra, a tévéostromra és az ehhez kapcsolódó tűntetésekre fókuszált. A média figyelmét az őszi események kötötték le, semmi más nem kapott abban az időben teret a sajtóban
Élnek városi legendák, hogy az Omega 1979-es Gammapolis című lemezén az Oly’ hosszú volt a 23 év és oly’ messze van az én hazám – sor valójában 1956-ra utal, hiszen ha elveszünk 79-ből 23-at 56-ot kapunk….
Kicsit cinikusan azt mondhatnám, hogy ez Kóbor története. Nem emlékszem arra, hogy ezekből a sorokból bármiféle probléma lett volna. Ez egy jópofa történet, de nem volt jelentősége.
Egy lemezbörzén az Omega Decca kiadású angol nyelvű Red Star albumának egy példányát 120.000-ért árulták. Ezt az albumot te énekelted fel, mert Mecky nem mehetett ki akkor Londonba. Megvan neked ez a kincset érő első kiadás?
Nekem csak egy CD-m van belőle amit pár éve a Universal adott ki. Az a lemez szárnypróbálgatás volt. Kikerültünk Angliába, két nap alatt kellett eldönteni, hogy mi a fenét csináljunk. Mecky nem jöhetett ki, mert bevonták az útlevelét, és ilyenkor a szegény ember azzal főz, amije van. Az a lemez inkább ad-hoc lehetőség volt, afféle nyitány az Omega karrierjében. Azt mondta John Martin, hogy ha már ott vagyunk, vegyük fel az albumot… Két éjszakánk volt rá a a Decca stúdiójában, nem mintha szégyellném, mert az adott körülmények között kihoztuk belőle a maximumot, de 2016-os füllel nagyon viccesen szól. A Trombitás Frédi viszont, amit már itthon csináltunk, sokkal komolyabb anyag lett.
Fotók: Horváth Péter Gyula