Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Egy japán mecénásnak köszönhetően hétfőtől ismét egykori makulátlanul fehér színében ragyog az egyiptomi stílusban emelt, több mint kétezer éves római Cestius-piramis.

MTI

 Jagi Juzo, az olasz luxuscikkek importjából meggazdagodott japán üzletember 2 millió eurót (600 millió forint) adományozott a felújításra.
A Kr.e. 18. és 12. között épült piramist az Augustus korában élő gazdag Caius Cestius római praetor emeltette saját sírhelyeként. A 36 méter magas, carrarai márvánnyal borított műemléket utoljára a hatvanas években restaurálták. Azóta a római járműforgalom közepén álló piramis sokat károsodott, benőtte a gyom, és eredeti csillogó fehér színét is elveszítette.
“Rómában járva vettem észre, hogy a piramisnak fehérnek kellene lennie. A fehér ugyanis a kedvenc színem. Úgy gondoltam, én teszem lehetővé a műemlék újjászületését” – mondta annak idején újságíróknak a fehér öltönyben nyilatkozó japán milliomos, a Thusho Limited elnöke. A hétfői avatáson a műemléki felújítások sikeres példájaként ünnepelték a Cestius-piramis helyreállítását. A másfél év alatt két szakaszban végrehajtott felújítással rekordidő, 327 munkanap alatt végeztek, a munka a tervezettnél 75 nappal rövidebb ideig tartott, és ez idő alatt folyamatosan látogatható volt a maga nemében egyedülálló, de más látnivalókhoz képest kevéssé ismert római nevezetesség.
A restaurálás során kipróbáltak olyan új technikákat, amelyeket – ha beválnak – más római műemlékek helyreállításánál is alkalmaznak majd.Az adományért cserébe a japán milliomos nem kapott adó- vagy egyéb kedvezményt. Mint mondta, ezzel hálálta meg, hogy Olaszország segített felfuttatni üzleti vállalkozását. Jagi Juzo nem zárta ki, hogy a jövőben segít restaurálni más római műemlékeket is, de előbb Japán földrengés és szökőár sújtotta térségében hajt végre humanitárius projekteket.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •