“Amikor olvastam a könyvet, azt éreztem, hogy ez egy remek anyag arra, hogy bemutassunk egy generációban zajló szélesebb problémakört, sokféle karaktert, sokféle drámai helyzetet. A lelki folyamatok megmutatása kifejezetten fontos volt, és arra törekedtem, hogy ezeket minél gazdagabban és hitelesebben tudjuk megmutatni” – fogalmaz Kerékgyártó Yvonne, az Együtt kezdtük című film rendezője. Az új magyar generációs vígjáték egy felnövéstörténet, amelyben kulcsszerepet kapott a Balaton-felvidék és a balatoni borkultúra. Hogy miért tartották ezt fontosnak, kiderül a második nagyjátékfilmes rendezővel készített interjúnkból.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

Már láttad az elkészült filmet, vagy ez volt az első alkalom?
Láttam már, de nekem nagyon fontos, hogy újra meg újra megnézzem a filmet. A mozikópia tesztjén végignézi a stáb, hogy biztos minden rendben van-e. A filmben vannak VFX-trükkök, közel 45 darab. Ezeket a néző nem veszi észre, ezen kívül ellenőriznünk kell a fényelést, a hangkeverést. Egy sajtóvetítés viszont teljesen más, mert itt látni lehet a közönség reakcióit. Örömmel tapasztaltam, hogy volt olyan reakció, ami korábban a tesztvetítésünk alkalmával nem. Az egyik karakterre például kifejezetten érzékeny volt a szakmai közönség.

Melyik karakterre?
Ez egy olyan forgatókönyv, amelyben kilenc szereplő van, ilyenkor mindig nagy kérdés az alkotói oldalon, hogy tud-e a néző ennyiféle karakterre figyelni, főleg úgy, hogy az elején van egy exponáló, tizenpár perc, csak utána indulnak el a kis történetek. Deák Gerit a gimnáziumban mindenki csúfolja, majd orvos lesz, és tíz év múlva úgy jön vissza az osztálytalálkozóra, hogy ő már egzisztenciálisan előrelépett. Mégis, amint elkezdenek újra gúnyolódni vele, visszazuhan a régi állapotba. A közönségnél azt látom, hogy nagyon érzékenyen érinti őket ez a karakter, és látják azokat a részleteket, amelyekre olyan nagyon odafigyeltünk a színészekkel, a jelmeztervezővel, vagy akár a sminkessel. Például, hogy az átváltozás, a tíz év különbség látható legyen, de megmaradjanak azok a jegyek, amelyek a sajátos karaktereikből jönnek.

Mennyire volt fontos a lelki folyamatok fókuszba helyezése a filmben?
Amikor filmet nézek, azt szeretem, ha meg tud lepni, ha gondolatokat ébreszt bennem, és kérdéseket tesz föl. Amikor elolvastam a forgatókönyvet 2020 őszén, az már egy kész anyag volt. Karaktereket nem írtam bele, ugyanakkor a helyszíneken változtattunk – a beltéri helyszíneket megpróbáltuk minél inkább a külső helyszínre áttenni. Ki tudtunk dolgozni részleteket a színészekkel, bele tudtunk rakni színeket, gegeket.

Amikor olvastam a könyvet, azt éreztem, hogy ez egy remek anyag arra, hogy bemutassunk egy generációban zajló szélesebb problémakört, sokféle karaktert, sokféle drámai helyzetet. A lelki folyamatok  megmutatása kifejezetten fontos volt, és arra törekedtem, hogy ezeket minél gazdagabban és hitelesebben tudjuk megmutatni.

Szerinted melyek az Y-generáció legfőbb küzdelmei, problémái?
Valószínűleg mindannyiukban közös, hogy mióta beléptünk a felnőtt életbe, elég sok minden történt anélkül, hogy kézzel foghatóan rá tudtunk volna mutatni egy válság okára. Mégis folyamatos készenléti helyzetben kell lennünk, készen kell állnunk arra, hogy körülöttünk időről időre minden gyökeresen megváltozik. Elég csak arra gondolnunk, hogy amikor mi érettségiztünk, akkor már volt egy gazdasági világválság, amit utólag már meg tudok fogni a saját életemben. Az én generációmnak a gimnázium, egyetem, főiskola mellett dolgozni kellett, akár ingyen, például a filmszakmában. Ez bevett dolog volt, enélkül nem tudtunk volna előremenni. Volt egy nagyon nagy technikai forradalom: látható a filmben is, hogy a gimnazisták kezében még nem okostelefonok vannak. Azóta már minden pillanatunkat rögzítjük, bizonyítanunk kell a virtuális világban is, hogy létezünk. Ez a munkában, de ugyanúgy a párkapcsolatokban is jelen van.

A mi generációnk számára nagyon fontosak a támogató közösségek, ezek nélkül elképzelhetetlen, hogy újra meg újra átvészeljük a nehéz időszakokat, megtartva saját értékeinket.

Ez egy kapott forgatókönyv. Könnyebb egy kész könyvvel dolgozni vagy épp ellenkezőleg?
Az Együtt kezdtük forgatókönyvét Szentgyörgyi Bálint és Boros O. István írták. Már amikor elolvastam a könyvet, láttam, hogy rengeteg jó lehetőséget tartogat. Azt kértem, hogy legyen velem egy forgatókönyvíró, mivel a rendezői munka és a forgatókönyvírás két teljesen különböző terület. A forgatókönyvíró inkább befelé figyel, magából dolgozik, a rendezőnek pedig kifelé kell figyelnie, összetartania egy csapatot, illetve irányítani és inspirálni a munkatársakat. Így Maruszki Balázs – akivel egyébként régóta jó kapcsolatban vagyok és dolgozunk is együtt – segítségével meg tudtam csinálni azokat a finomításokat, amelyek nem sértik az eredeti művet, viszont abban segítettek, hogy azokon a balatoni helyszíneken tudjunk dolgozni, amelyeket kiválasztottunk és a történet részletgazdagabb legyen, akár poénok terén is.

A Balatonnak, a balatoni borkultúrának kulcsszerepe van a filmben. Ezt miért tartottad fontosnak?
Nagyon megkapó volt, mikor olvastam a könyvben, hogy a történet a Balaton-felvidéken játszódik. Egyrészt azért, mert a magyar filmművészetben erős hagyománya van ennek a környéknek, lásd Makk Károly, Jancsó Miklós alkotásait, vagy épp az Ötvös Csöpi-filmeket. Rengeteg mozi forgott a balatoni tájakon, kortárs filmek is, de ennél talán sokkal többet jelent az, hogy ez egy gazdag táj, tehát amellett, hogy a kikapcsolódást, szórakozást kínál, van egy nagyon erős kulturális hozadéka is. Törékeny értékek ezek, nagyon kell  vigyáznunk rájuk, erre is fel szerettem volna hívni a figyelmet a filmben. Babos Tamás operatőrnek, Valcz Gábor látványtervezőnek és nekem is egyfajta iránytű volt a balatoni vidék, az, hogy mindig nyúlhatunk a tájhoz. És ez nagy segítség, mert a film képekben mesél el egy történetet, bár azt nem szerettem volna, hogy egy imidzs film váljon belőle.

Úgy tekintek a Balatonra, mint a film egyik szereplőjére, hiszen dramaturgiai szerepe van, hatással van arra, ami történik a szereplőkkel.

Műfaját tekintve hova sorolnád a filmet? Dráma? Vígjáték? Vagy mindkettő?
Mindkettő. Ezt a műfajt dramedynek hívjuk, ami a sorozatokból is ismerős lehet. A színészekkel való munka során nagyon sok apró poént bele tudtunk rakni a filmbe, és ezeket benne is hagytuk. Mucsi Zoltán és Szabó Simon jelenete például a próba során alakult így. Mindent összevetve én inkább a vígjáték felé tolnám el, de mindenképp fontos, hogy a néző úgy jöjjön ki a moziból, hogy elgondolkozik egy kicsit, és kérdéseket tesz fel, akár a saját életével kapcsolatban is.

Fotó: Chripkó Lili