Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Szabadon címmel új dallal jelentkezett Ákos, a dal egy több különlegességet tartalmazó maxin csütörtökön jelent meg. A friss számhoz szöveges klip is készült, ezt is megmutatjuk!

MTI

A CD-n és letölthető formátumban is elérhető kiadványon több változatban (két remixszel és egy rockverzióval) szerepel a címadó új dal, emellett rákerült az anyagra az Átölel című szerzemény album- és koncertverziója, valamint a Hauber Zsolt által készített remix.

“Hauber Zsolt még tavaly nyáron adott egy demót, nagyon tetszett, a szöveget azonnal meg is írtam, de a zsúfolt turnénaptár, az akkor készülő koncert-DVD és a dupla Aréna előkészületei miatt nem tudtuk rögzíteni a Szabadont. Azóta sok ötlettel gazdagodott, és remek újraértelmezések is készültek hozzá: Zsolt és Lepés Gábor remixei mellé egy rockverziót is feljátszottam a stúdióban” – idézte a kommüniké Kovács Ákost. A szerzeményhez Ákos koncertjeinek látványtervezője, Madarász János készített dalszöveg-klipet.

Ákos a tavalyi, sorrendben harmadik dupla telt házas Aréna-koncertje előtt jelentette be, hogy 2017-ben nem koncertezik, ugyanakkor a tervek szerint 2018 őszén megjelenhet az új album. Mint írták, idén folytatódik az előadó Krúdy-felolvasóestjeinek sorozata, az Arany János-emlékév kapcsán pedig hangoskönyvet és verses esteket tervez Ákos.

Fotó: Horváth Péter Gyula


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •