Új dallal és klippel jelentkezett az Aréna koncertjére készülő Rúzsa Magdi. A Mosd  fehérre című dal az énekesnő legutóbbi, Érj hozzám című lemezén jelent meg korábban. A klipben Magdi – aki a valóságban is nemrég ment férjhez – menyasszonyi ruhában szerepel.

061.hu

Az énekesnő 2006-ban robbant be a köztudatba, amikor megnyerte a Megasztár harmadik szériáját. Az azóta eltelt 11 évben nagy utat járt be karrierjében: többszörös arany-, és platinalemezei mellett rengeteg hivatalos elismerést is begyűjtött: legutóbb a 2016-os Petőfi Zenei Díjon „Az év női előadójá”-nak, valamint a COMET gálán a „Legjobb női előadó”-nak járó kitüntetést zsebelhette be, 2017-ben pedig második Fonogram díját nyerte “az év hazai modern pop-rock albuma” kategóriában.

A magyar közönség szavazatai alapján az idei évben Rúzsa Magdolna képviselhette hazánkat legjobb magyar előadóként az MTV Europe Music Awards díjátadóján Londonban és szállhatott versenybe a legrangosabb európai zenei díjért folyó küzdelemben. Magdi az elmúlt évtizedben olyan slágerekkel hódított, mint a „Szerelem”, az „Ég és föld”, a „Nélküled”, az „Április” és a „Jel”. Legutóbb májusban jelentkezett „Éden” című dalával, ami szintén egy csapásra a rádiók és a közönség kedvence lett.

Legújabb dala – a tavaly ősszel megjelent „Érj hozzám” című nagylemezről – tegnap debütált videóval együtt, melyben az énekesnő egy meghitt szerelmi kapcsolat világát tárja elénk. A romantikus dallam és szövegvilág a klipben teljesedik ki, amiben az oltárig kísérhetjük a lélegzetelállítóan szép Magdit. A forgatáson a nemrég férjhez ment énekesnő újra menyasszonyi ruhába bújhatott, a végeredmény egy szívet melengető és mindent fehérre mosó kisfilm let. Legközelebb 2018 februárjában élvezhetjük Magdi hangját élőben a Papp László Sportarénában megrendezésre kerülő nagykoncertjén.

fotó: Nők lapja