Lombos Márton dalszövegíró énekes legújabb dalának klipje vágás nélküli technikával készült, hasonlót a Massive Attack, a Coldplay, és a The Verve-től is lehetett látni. A kisfilm rendezője Borgula András, a Gólem Színház rendezője, és művészeti vezetője volt. 

A Reménytelen szerelmek háza egy tipikus, belvárosi albérlet, a mindig árnyékos élettér az ottlakók sokszínűségével, kusza sorsvonalakkal behálózva. A 20-as éveimben én is egy ilyen helyen laktam”mondja az énekes, akinek a szerzeményét egy színésznővel való beszélgetés ihlette, aki nyíltan beszélt a nővé válásáról és szeretőiről.

Lombos Márton dalszövegíró énekes nevét a nagyközönség először 1999-ben ismerhette meg, amikor a Warpigs zenekar énekese lett. Dalszövegíróként többek között Takács Nikolasnak, Oláh Gergőnek, Tóth Verának, Gáspár Lacinak, Emiliónak, Sugarloafnak is jegyzett szövegeket.  Nagy sikert aratott a  a Group’N Swing együttesnek írt Retikül című slágere, amely a Ridikül című műsor főcímdala is egyben. Tart improvizációs, alkotói előadásokat, és dolgozik színházi produkciókon – szövegíróként és zenei vezetőként egyaránt.

Díjai mellett az egyik jelentős mérföldkő, hogy a 2010-ben megrendezésre került Jazzy Jazz Dalversenyen Jazz u 10. című dalával nyerte el az első helyezést és a legjobb szövegírónak járó díjat. Ennek folyományaként a következő évben a MÜPA-ban adta új formációjával első koncertjét. Marci dalszövegei közül több is sikerrel szerepelt az Eurovízió hazai versenyében.

2015-ben a Juhász Attila Jazz Quartettel elkészíti első saját albumát Voodoopest címmel, melyet a szakma Fonogram díjra jelölt legjobb jazzlemez kategóriában. A Voodoopestről több dalt azóta is játszanak rádiócsatornák Budapesten és vidéken egyaránt (Popipari paripa, Áfatartozás). Lombos Marci jelenleg második szólóalbumán dolgozik. A lemezen szereplő dalok címei is sokat sejtetőek (Jól csókolnak a MILF-ek, Cigánymessiás, Rendeljünk pizzát).