Irodalmi és történelmi estekkel, zenei produkciókkal, táncelőadással, rendhagyó tárlatvezetésekkel és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várja az érdeklődőket a T9, a budai Vár legújabb kulturális közösségi tere. A Táncsics Mihály utca 9. szám alatti régészeti tárlat szabadtéri helyszínén, a Várkapitányság szervezésében az idén kulturális és szórakoztató programokat is rendeznek. A közösségi tér kiállítása augusztus 15-ig ingyenesen látogatható. Az első bástya című időszaki régészeti kiállítás, amely a Várkapitányság Nonprofit Zrt. és a Budapesti Történeti Múzeum közös tárlata.

061.HU

Július 19-én a T9 kulturális programsorozata irodalmi előadással indul: az ENEMVÉ egyetlen alkalommal felköltözik a Várkert Bazárból a szabadtérre. A Nagy Magyar Versek ezúttal Bach Kata, Vecsei H. Miklós, Wunderlich József előadásában hallhatók, Ugron Zsolna író és Beck Zoltán (30Y) közreműködésével. A régészeti feltárás területén több rendhagyó tárlatvezetés is lesz, elsőként Döbrösi Laura színésznő kalauzolja végig a látogatókat a T9-ben július 24-én. Július 30-án Csorba László történész, majd augusztus 7-én Szabó Simon színész, rendező mesél a Táncsics utca 9. szám alatti rejtett terület kalandos történetéről.

Augusztus 4-én Kollár-Klemencz László és Kamarazenekara várja a közönséget az Ég az erdő című új albumának dalaival. A lemezen négy új dal is szerepel, Kollár-Klemencz László saját szerzeményei, amelyekben népzenei hatások is felfedezhetők. Augusztus 12-én jelentkezik a Hol vagy a szövegben? címmel Szabados Ági estje, az interaktív beszélgetés vendége Dragomán György és Szabó T. Anna író házaspár lesz. Augusztus 17-én és 18-án két estén át folytatásos történelmi sorozatot hallhat a közönség Katona Csaba történésztől a török-magyar kapcsolatokról. Az első rész a budai vár elfoglalásától a pozsareváci békéig, a második rész pedig a krími háborútól a “nagy háborúig” tartó időszakot mutatja be.

Augusztus 24-én a Grecsó fivérek Többet magunkról című irodalmi és táncprodukciós sorozatának kulisszatitkaiba avatja be a közönséget Grecsó Krisztián író és Grecsó Zoltán táncművész, koreográfus, akik meglepetés produkcióval is készülnek. Augusztus 26-án a Rejtélyes történelem beszélgetéssorozat különkiadásában a budai Vár titkaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők, szintén Csorba László és vendége segítségével.