Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Április 28-án új albummal tér vissza a Kasabian: a For Crying Out Loud anyagot a csapat gitárosa/billentyűse/vokálosa,Serge Pizzorno írta, illetve a produceri teendőkért is ő felelt, sőt, a felvételekre is a saját stúdiójában, a leicesteri Sergery-ben került sor. Ez lesz a zenekar hatodik lemeze, amelyről ma debütált az első klip, a You’re In Love With A Psycho.

061.hu

Az első nóta egy kimondottan fülbemászó, jó hangulatú szerzemény, de mellette jó eséllyel indul majd harcba a közönség kegyeinek meghódításáért a nyári slágernek is beillő Bless this Acid House, a kivédhetetlen Good Fight, és a dühös pillanatokat hozó III Ray (The King). A 12 dalt tartalmazó album a gitáros bevallása szerint egyfajta “vissza az alapokhoz” hozzáállásról tanúskodik:

Adtam magamnak hat hetet arra, hogy megírjam a dalokat. A korai időkben ez volt a munkamódszerem, és ez most is nagyon inspirált engem” – nyújt bepillantást a kulisszák mögé Pizzorno. “Minden felesleges sallangot kidobtam, ezek teljesen klasszikus szerkezetű nóták, nincs kísérletezés, és magamat sem akartam az előtérbe tolni. Semmi olyat nem hallhatsz, aminek nem kell ott lennie. Szóval igazi old school attitűddel közelítettem a dalszerzéshez“.

Ebből már kikövetkeztethető, hogy az előző, meglehetősen elektronikus hangzású 48:13 lemezzel szemben 2017-ben egy abszolút gitárközpontú cucc várható a Kasabian legénységétől. “Fogalmunk sincs, hová tűntek a gitárzenék, de mi most szeretnénk megmenteni az utókornak valamit belőlük. Egy nagyon pozitív albumot akartunk összerakni, ami tele van reménnyel és gitárokkal, hogy megmutassuk az embereknek: mindkettőnek megvan a létjogosultsága” – tette még hozzá a gitáros.

A Kasabian négy lemeze is a csúcsra jutott a brit listákon, megközelítőleg 5.5 millió lemezt adtak el világszerte, egy BRIT, hét NME és négy Q díj büszke tulajdonosai, és olyan fesztiválokon voltak headlinerek, mint a Glastonbury vagy a T in the Park – idén pedig a Sziget Fesztiválon is üdvözölhetjük őket.

Kép: Sony


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •