Nemrég jelent meg a fennállásának tizedik jubileumát ünneplő Compact Disco negyedik albuma. A régi-új anyagról már több dalt is ismerhet a közönség, hiszen a zenekar most “öntötte formába” 2014-2015-ben egyesével megjelent magyar nyelvű dalait is, az újdonságokkal kiegészítve. A Veled című szám manapság is hallható a rádióban, legutóbb pedig klipet is forgattak a fiúk a Lazul a város című dalhoz. De vajon bejött a Compact Disco zenekarnak az angolról magyar szövegre váltás? Hogyan kerül a képbe Vukán György és az A-ha? Ezektől és az elmúlt tíz év eredményeiről beszélgettünk a Compact Disco billentyűsével, Pál Gáborral.
L.T. – 061.hu
Tízéves lett a zenekar. Ilyenkor az ember általában átgondolja az eddigi történéseket. Jó érzéssel gondoltok erre a képzeletbeli leltárra?
Alapvetően hitetlenkedve gondolunk erre a számra, nehéz elhinni, hogy már eltelt tíz év, mintha csak most kezdtük volna. De közben meg persze, ha beszélgetések során előjönnek az emlékek, akkor azért rádöbbenünk, hogy elég sok minden történt velünk. Csabival szoktunk is viccelődni azzal, hogy annak idején néztük az általunk csak „emlékszem, ’64-ben a Vigyázó Ferenc utcában” szófordulattal emlegetett szeretett műsorunkat az egykori Filmmúzeum csatornán, amiben a „nagy öreg” zenészek meséltek a pályájukról, nem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar eljutunk mi is ebbe a helyzet, csak legfeljebb az évszámokat kéne cserélni, a műsoridő már meglenne.
Amikor megjelent az I’m In Love című dal, aztán a Without You, először senki sem tudta, hogy magyar zenekarról van szó, amikor pedig kiderült, hogy kik vagytok, mindenki a világhírt emlegette. Ti magatok hittetek ebben akkor?
Legalábbis reméltük, hogy ha „világhír” nem is, de némi nemzetközi ismertség összejön. Aztán később be kellett látni, hogy ehhez jóval több összeköttetés, pénz, paripa, fegyver kellene, mint ami a mi és akkori kiadónk (és az azóta következő kiadóink) számára rendelkezésére áll.
Fotó: Compactt Disco official
Ennyi idő alatt megszépül minden emlék, ezért gondolom nyugodtan beszélhetünk róla: az Eurovíziós dalfesztiválért kaptatok hideget-meleget. Én azt gondolom, végeredménytől függetlenül a Sound Of Our Hearts egy jó dal, és a tévés szereplés végre arcot adott a zenekarnak. Ti ennyi év után, hogy vélekedtek erről? Ma elindulnátok újra?
Nem sokkal előzte meg ezt az az időszak, amikor – főleg a Feel The Rain után – elkezdett „láthatóvá válni” a zenekar, de ez a tévés szereplés nagyon nagyot lökött ezen a folyamaton. Szerintem – nem csak specifikusan nekünk, úgy általában véve – nem is szabad azon rágódni, hogy mit lehetett vagy kellett volna másként csinálni, mert ez az egész dalverseny olyan élményt jelentett, amit azért kár lett volna kihagyni az életünkből. Végül is eljutottunk zenészként Azerbajdzsánba, játszottunk ott egy helyi kis klubban, részt vettünk a világ legnagyobb tévés zenei eseményén (akkor több mint 100 millió néző követte a műsort), előadtuk a dalt 35 ezer ember előtt az arénában, megtapasztalhattunk az együttműködést egy szakmailag olyan végtelenül professzionális, óriási produkciós stábbal, amit elképzelni sem tudtunk korábban.
2009 és 2013 között négy albumotok jelent meg, a következőre viszont, ami most jelent meg öt évet kellett várni. Ezt nyilván magyarázhatjuk a zenei ipar változásaival, de volt más oka is?
Igen, „zeneipari” okai voltak. ’14 körül úgy éreztük, és minden szakmai fórumról ezt hallottuk, hogy igazából már nincs létjogosultságnak az albumnak, kicsit visszatérünk a kora ’60-as évekhez azzal, hogy inkább kislemezek / EP-k sora alkotja a megjelenéseket. Aztán később kiderült, hogy ennek ellenére mégis van presztízse a dalnak, és művészileg is jobb így korszakokra szegmentálni az alkotást, ami egy album elkészítésével jár.
A zenekar tagjainak más projektjei is nehezítik a logisztikát és az alkotói folyamat gördülékeny működését, gondolom…
Igen, jól gondolod, ezért is kellett rendszerességet bevezetni, fix produkciós napokkal és hasonlókkal. De ezek igazából apróságok, amiket könnyen meg lehet és meg is kell oldanunk.
Tekinthetjük az elmúlt évek összegzésének is a lemezt? Hiszen több korábban bemutatott, ismert dal is hallható rajta.
Igen, mindenképpen, a cél az volt, hogy azt a dalszerzői-hangszerelői korszakot, ami a Te meg énnel kezdődött lezárjuk. Még 2016-ban döntöttünk úgy, hogy albummá egészítjük ki a meglévő „albumtalan, árva” dalokat, csak aztán a kelleténél kicsit lassabban és körülményesebben dolgoztunk, így a ’16/’17 telére tervezett megjelenés végül csúszott egy jó évet.
Fotó: Compact Disco official
Az elmúlt évben már magyar nyelvű dalokkal álltatok elő, ezen a lemezen sincs angol dalszöveg. Mi volt az a pillanat, amikor úgy döntöttetek, hogy ezután csak magyar nyelvű dalok jönnek?
A lemezen nincs, bár a dalok többségéhez készült angol szöveg, amivel szeretnénk a külföldön még létező, és a magyarnyelvűség miatt „panaszkodó” közönségünknek kedveskedni. Csak hát ezzel is még inkább csúszunk a koncertszezon és Budapest Dal projekt miatt. Még négy évvel ezelőtt döntöttünk hosszas mérleges után a magyar dalszövegek felé nyitásról, miután nagyon-nagyon sokan mondták nekünk, főleg a közönség soraiból, hogy szeretnék jobban érteni is, hogy miről szólnak a dalok.
Nehezebb vagy könnyebb magyar dalszöveggel állni a közönség elé? Hiszen így nyilván sokkal jobban kitárulkozik az ember, a tartalomra és a szöveg dinamikájára is jobban oda kell figyelni – gondolja egy kívülálló. Ráadásul az elektronikus zenéhez egyértelműen jobban passzol az angol nyelv, talán könnyebb is vele dolgozni.
Azt nem gondolnám, hogy nehezebb lenne, hiszen angolul is pontosan ugyanúgy őszintén kell megfogalmazni a gondolatokat, még ha az egy szerep is és nem feltétlenül önéletrajzi ihletettségű. Angolul is van, aki érti, így nem lehet és nem is szabad sumákolni vagy a „könnyű megúszásra” bazírozni. Persze biztosan vannak, akik szerint ezek a szövegek – mind magyarul, mind angolul – pont ilyenek, de mi mindenképpen „komoly” szándékkal állunk neki. És hát igen, talán jobban passzol hozzá, meg nekem is sokkal könnyebb angolul szöveget írni (egyszerűen a nagyszámú egyszótagos szó, az agglutináció hiánya könnyebbé teszi, legalábbis számomra. Magyarul sokkal nehezebben és lassabban is dolgozom, ezért is van, hogy ezen a lemezen külső „segítséget kellett kérni”, egy dal szövegét Horváth Boldi, a Kelemen Kabátban frontembere, háromét meg Tariska Szabolcs írta meg, amiért nem győzünk elég hálásak lenni, mert szerintünk nagyon jó szövegek lettek, mind formai, mind tartalmi szempontból.
Mihez segítenek inkább hozzá a magyar szövegek: a közönség megnyeréséhez vagy a média megjelenéshez?
A közönség szempontjából előnyösebb, nem is a megnyerés miatt, hanem talán a könnyebb azonosulás, de mindenképpen a könnyebb megtanulhatóság szempontjából – azaz sokkal többen sokkal hamarabb el tudnak jutni az „együtténeklés” fázisába, ami szerintem egy erősebb lelki kapcsolódási pont közönség és előadó között.
Ennyi idő után már felmérhető: a közönség jól fogadta a „magyarítást”?
Igen, egy-két kivételtől eltekintve mindenki pozitívan fogadta a váltást itthon. Külföldről persze érkeztek „panaszok”, hogy nem értik már, miről szólnak a dalok, ezért is dolgozunk az angol verzión (csak szégyenszemre nem elég serényen, ezúton is elnézést kérünk tőlük – bár nyilván, akiknek szólna, na, azok pont nem fogják érteni ezt sem.)
Fotó: Compact Disco official
A lemez dalainak alapjai balatoni „alkotótáborban” készültek. Mesélj erről egy kicsit!
Mivel egyrészt elég lassan haladtunk az anyaggal, úgy döntöttünk, hogy elvonulunk pár napra, hogy csak ezzel tudjunk foglalkozni, így lementünk Csabiék családi nyaralójába. Másrészt pont a helyszín miatt volt egy ilyen nosztalgikus faktora is a döntésnek, tekintve, hogy a II. című lemezünket is annak idején ott vázoltuk fel, jó ómenként tekintettünk rá. És talán pont ezért Csabi „erőltette” is a dolgot (bár nagyon nem kellett könyörögnie, de hála a kitartásának, hogy nem hagyta elsikkadni a dolgot, létre is jött). Ez be is jött, mert szinte az összes új dal a Rázd le kivételével valamilyen formában ott született meg.
A dalokat hallgatva nekem most ez talán leginkább az első lemez zenei világához hasonlít, talán egy kicsit a dance felé orientálódva.
Igen, ez valamilyen szinten koncepció volt, hogy a II. kicsit sötétebb, sterilebb és The Storm akusztikusabb világa után inkább szellemiségében visszakanyarodjunk a Stereoid eklektikusságához és játékosságához.
Milyen zenei hatások érzékelhetők a lemez dalain? Az album premier kapcsán olvastam Vukán Györgyről és egy A-ha dalról is..
Egyrészt nagyon sok minden benne van, amit külön-külön hallgatunk, vagy ki milyen zenei világba merül éppen el, én éppen milyen szintikbe, hangzásokba szeretek éppen bele stb. De igen, a Rázd le az például az A-Ha Take On Me dobsávjára kezdett jammelésből alakult ki, míg a Parttalan szintileadjét meg Vukán György Linda végcímzenéje ihlette olyan formában, hogy akartunk belőle csinálni egy feldolgozást, csak közben olyan messzire kanyarodtunk tőle, hogy ez a dal lett belőle (Begi aztán mással meg is csinálta a Lindát). De ezek igazából azok a véletlenek, amelyek minden szám születésénél ott vannak, csak nem mindig tudnak ilyen konkrét történetekké összeállni utólag.
Mennyire terveztek előre? Megvan már a következő album tervezett dátuma?
Még ugye ezt a projektet sem zártuk le teljesen, hiszen az angol verziók még hátra vannak, de ha az új album koncepciója, nemhogy a dátuma (ami láthatólag elég rugalmas dolog nálunk) nincs is meg még, a Budapest Dallal és az új koncertfelállással már felvázoltuk azt a zenei irányt, amiben a közeljövőben szeretnénk elmerülni és alkotni.