Új közparkot nyitottak hétfőn Erzsébetvárosban a Kazinczy utca, a Dob utca és a Nagy Diófa utca által határolt területen, ahol felavatták a 2003-ban elhunyt Janikovszky Éva írónő szobrát is.

MTI

A négyezer négyzetméteres parkba egyebek mellett okospadot, piknikasztalt, ergonomikus padokat állítottak és mosdót is kihelyeztek. A parkba látogatók biztonságát térfigyelő rendszer biztosítja, a zöldfelületet öntözőrendszerrel gondozzák – közölte a VII. kerületi önkormányzat.

A csaknem egyhektáros terület az 1980-as évek közepe óta hevert parlagon, rekultivációját 2016-ban kezdték meg. Az önkormányzat ismertetője szerint a park kiemelkedik Erzsébetváros közterületei közül mind méretével, mind a kizárólag a pihenést, relaxációt szolgáló kialakításával. A hatalmas lombkoronájú fák között kanyargó sétányok, hangulatos szökőkút, párakapuk az ide látogatók pihenését hivatottak szolgálni – írták.

Helyet kapott a parkban Janikovszky Éva Kossuth-díjas és József Attila-díjas író, költő, Erzsébetváros díszpolgárának szobra is; az írónő csaknem fél évszázadon át élt és alkotott egy Bajza utcai lakásban. Zsemlye Ildikó Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész alkotása a művészt fiatalkorában, kezében nyitott könyvvel jeleníti meg. Az írónő szobrát Vattamány Zsolt polgármester adta át.

A pihenőparkkal határos tűzfalat Janikovszky Éva Már megint című könyvéhez készített rajzokkal illusztrálták.

Fotó: hirado.hu