Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 3
  •  
    3
    Shares

Péntektől be szabad menni a fővárosi éttermek belső tereibe, fogadhatnak vendégeket a budapesti szálláshelyek és a sportrendezvények, valamint a nemzeti parkok szabadtéri bemutató létesítményei is látogathatók – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a csütörtöki online sajtótájékoztatón.

MTI

Kiss Róbert alezredes elmondta, megjelent a Magyar Közlönyben a fővárosi védelmi intézkedések következő üteméről szóló kormányrendelet; ennek értelmében a vendéglátóhelyek belső részében a tartózkodás, a megrendelt étel fogyasztása megengedett, de a dolgozóknak a vendégek által látogatott területeken maszkot kell viselniük, és be kell tartani a védőtávolságot. Emellett fogadhatnak vendéget a fővárosi szálláshelyek, kinyithatnak a szabadtéri játszóterek is.

Egy másik kormányrendelet lehetővé teszi szabadtéri rendezvények – többi között sportrendezvények, kulturális rendezvények, színházi előadások, kiállítások, cirkuszi előadások – megtartását. Ismertette: szabadtéri rendezvénynek kell tekinteni azokat is, ahol az időjárásra tekintettel a szervezők sátorral védekeznek, illetve azt is, ahol az építmény fallal határolt, de részben vagy egészében fedetlen. Utóbbira példaként említette a stadionokat, uszodákat, szabadtéri színpadokat és mozikat.

A kormányrendelet értelmében a nemzeti parkok szabadtéri létesítményei is látogathatók, de mindenki köteles betartani a védőtávolságot. Nem zárt helyen tartott zenés, táncos rendezvényen azonban továbbra is tilos részt venni – mondta az alezredes.

A kulturális és sportrendezvényekre vonatkozó részletes védelmi szabályokat a kormányhatározat tartalmazza.

Arra a kérdésre, hogy a szabadtéri színházak, mozik, stadionok esetében a szervezőknek vizsgálniuk kell-e nézők esetleges fertőzöttségét, azt mondta: ilyen kötelezettségük nincs a szervezőknek, ugyanakkor a védelmi intézkedések feltételeinek megteremtése és a szabályainak betartatása az ő felelősségük. Ha valaki megszegi a szabályokat, a rendezvényről eltávolítható – tette hozzá. Az alezredes azt kérte az ilyen szabadtéri rendezvényekre látogatóktól, hogy csak egészségesen vegyenek részt ezeken az eseményeken.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 3
  •  
    3
    Shares