Egy újabb, az ókori makedón királyság idejéből származó sírt találták csatornázási munkálatok közben az észak-görögországi Pella városban – jelentette be szerdán a görög kulturális minisztérium. A klasszikus korban (i. e. 5-4. század) Pella volt a makedón királyság fővárosa. A térségben folyamatosak az ásatások, mivel kutatók Pellát és környékét tekintik az egykori királyság központjának.

MTI

A kulturális minisztérium közleménye szerint az újabb felfedezés főleg építészeti szempontból érdekes, ugyanis az előcsarnokon és a fő sírkamrán kívül találtak két oldalsó sírt is. A központi sírkamra 2,5 méteres falait borító dongaboltozat elpusztult, az oldalkamrák tetőzete azonban “tökéletes állapotban” maradt fenn.

A sírt – hasonlóan a többihez – még az ókorban kifosztották, a vestibulumban talált néhány kerámia- és márványtárgy azonban lehetővé tette, hogy a sírkamra keletkezésének időpontját az i. e. 3. század elejére tegyék. Pellától 50 kilométerre található Vergina, ahol 1977-ben felfedezték a makedón királysírokat, köztük II. Philipposznak, Nagy Sándor apjának temetkezési helyét.

Két éve Amphipoliszban, Szaloniki közelében tártak fel egy Nagy Sándor korából származó, nagy várakozásokat keltő monumentális síremléket, amelynek rejtélyét máig nem sikerült megfejteni. A legújabb feltételezés szerint a makedón hódító Héphaisztion nevű hadvezérének, egyben vélt kedvesének  sírja lehet.