A 71 éves Oscar-díjas színész tagadja a vádat, amely szerint az 1990-es évek elején Santa Monicában megerőszakolta a feljelentőt. A kaliforniai Santa Monica-i rendőrség vizsgálja a bejelentést.

MTI

Martin Singer, Stallone ügyvédje közölte, hogy a nő “egy 27 éve történt állítólagos erőszakról tett bejelentést a rendőrségnek. Ügyfelem határozottan kétségbe vonja az állítást” – hangsúlyozta. A Santa Monica-i rendőrség szóvivője elmondta, hogy az állítólagos áldozat még novemberben tette bejelentését. Hangoztatta, hogy “alapos vizsgálatot” folytatnak, mielőtt a kerületi ügyész elé terjesztik az ügyet.

Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a kaliforniai törvények értelmében az ügyet elévültnek tekinthetik, mivel általában egy bűnügyet elkövetésétől számítva 10 éven belül tárgyalni kell. Novemberben a Deadline magazin tárta fel, hogy 1986 júliusában egy tinédzser lány bejelentést tett a Las Vegas-i rendőrségen, amelyben azt állította, hogy Sylvester Stallone és testőre molesztálta őt a Las Vegas Hilton hotelben.

Az ügyet azonban ejtették, mivel nem volt hajlandó feljelentést tenni ellenük. Az online magazin szerint a lány ezért nem tett feljelentést az ügyben, mert túlságosan megalázottnak érezte magát és szégyellte a történteket. A filmsztár cáfolta a cikkben leírtakat.

Fotó: today.com