A Hatalmas kis hazugságok című sorozat sztárja, Nicole Kidman leszerződött az Amazon egy új sorozatához, amely egy áprilisban megjelenő regényből készül.

MTI

A Variety.com értesülése szerint az Amazon streaming-szolgáltató Janelle Brown Pretty Things című regényének filmes jogait szerezte meg, több nagy konkurensét megelőzve. A Random House gondozásában megjelenő könyvet április 21-től lehet megvásárolni. A regény két ragyogó, okos nőről, egy csalóról és egy gazdag örökösnőről szól, akiknek útjai keresztezik egymást. Kidman a regény nyomán készülő sorozat egyik főszerepét vállalata – az nem derült ki, hogy melyiket -, és Blossom Films produkciós cégén keresztül producerként is közreműködik a széria megvalósításában.

Az Oscar-díjas Kidman 2017 óta vállal tévésorozatokat. A Hatalmas kis hazugságokban nyújtott alakításáért Emmy- és Golden Globe-díjjal is jutalmazott filmcsillag egy új tévés produkciója, a Hugh Granttel forgatott The Undoing című HBO-minisorozat bemutatását egyelőre az év második felére halasztották. A Hulu által megrendelt, Nine Perfect Strangers című sorozata pedig az előkészületeknél tart.

Brown a Pretty Thingsből maga írja a forgatókönyvet, és executive producerként is közreműködik majd a sorozat születésében. A szériát a korábban A szolgálólány meséjén is dolgozó Reed Morano rendezi.