Caro Emerald, a UB40 featuring Ali & Astro, valamint Katie Melua is fellép a 2019-es VeszprémFesten július 10. és 13. között. Mészáros Zoltán tájékoztatása szerint a 16. VeszprémFest nagyszínpada 2019-ben is a História Kertben kap helyet.

MTI

Az első napon színpadra lépő holland énekesnő, Caro Emerald műsorával visszanyúl első lemeze – a ballroom jazz, a tangó és a 90-es évek groovin’ jazz – világához. Első, Deleted Scenes From The Cutting Room Floor című lemeze 2010-ben első helyen nyitott a holland eladási listán és hat hét alatt platinalemez lett. Pozícióját harminc héten keresztül őrizte, megdöntve ezzel Michael Jackson Thriller-rekordját Hollandiában.

A fesztivál harmadik napján a UB40 alapító tagjai, Ali Campbell és Astro pályafutásuk és a UB40 40. évfordulóját ünneplő turnéjukkal érkeznek Veszprémbe a UB40 featuring Ali & Astro nevű formációval. A nyolc zenész által alkotott UB40-ból Ali Campbell énekes és Mickey Virtue billentyűs 2008-ban lépett ki, és 2013-ban követte őket az énekes-trombitás Astro. Ali Campbell, Mickey Virtue és Astro 2014-ben álltak össze azért, hogy megőrizzék és tovább vigyék a UB40 szellemi örökségét. Legújabb, 2018-as The Real Labour of Love című lemezük második helyen végzett az Egyesült Királyság albumlistáján, a Billboard Reggae albumlistán pedig az első helyre került.

A koncert negyedik napján Katie Melua lép színpadra, aki 2014-ben már járt a VeszprémFesten. A több mint 12 millió eladott albummal és 32 platinalemezzel rendelkező Katie Melua pályafutásának legsikeresebb dalait adja elő 2019-ben a fesztiválon. A VeszprémFest második napjának előadóját a szervezők később jelentik be.

A vezető képen: Katie Melua