Különleges látogatói voltak kedden az újbudai Lágymányosi Óvoda csöppségeinek, ugyanis Dr. Simicskó István, honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője, Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere, Király Nóra, Újbuda alpolgármestere, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója valamint Vrábel Krisztina, gasztroblogger járt a kicsiknél, azért, hogy a gyerekekkel az egészséges életmódról, a helyes táplálkozásról és a mozgás fontosságáról beszélgessenek. Ezúttal a sajtó munkatársai is részt vettek a fogalkozáson. Közismert, hogy a kerület kiemelten foglalkozik az egészséges életmód témakörével, így számos rendezvénnyel várják a családokat, mint például a szeptember 24-i III. Újbudai EgészségPart. 

CN- 061.HU

“Biztosan sokszor halljátok szüleitektől, hogy csak egészség legyen. Senki sem szeret beteg lenne, igaz? – Igaz!”- érkezett az egyöntetű válasz a kis óvodásoktól Dr. Simicskó István kérdésére, aki arra is kíváncsi volt, vajon hány gyerek sportol a csoportban már rendszeresen? A gyerekek lelkesen kiabálták be szinte az összes sportágat, a tánctól, az úszáson át egészen a fociig. Újbuda országgyűlési képviselője a látogatás alkalmával hangsúlyozta, 2010 óta a kerületben sportoló gyermekek száma 250.000-ről a duplájára nőtt hazánkban. 

“Nem egyszerű küzdeni a tévéreklámokkal vagy az internettel, amikor gyermekeink egészségre neveléséről van szó. A hétköznapokban is használható ötletekre és a gyermekek illetve fiatalok számára is elfogadható tippekre van szükségünk ahhoz, hogy az egészséges táplálkozás, a lelki egyensúly vagy a testmozgás örömet okozó és elérhető életmódot jelentsen számukra, ne csak egy újabb feladatot. Óriási felelősségünk van abban, hogy a jövő generációja milyen egészséget befolyásoló szokásokat alakít ki, hiszen azok egész életük minőségét befolyásolhatják. Az egészséges életmódot hirdető kiadvánnyal és az EgészségPart rendezvénnyel is ahhoz szeretnénk támogatást adni, hogy a családok megismerkedhessenek az egészséges életmód nyújtotta előnyökkel, és boldogan válasszák a helyes utat” – elemezte a törekvéseket a sajtó munkatársainak Király Nóra, Újbuda alpolgármestere, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója.

A beszélgetés végén a gyerkőcök egy kis füzetet kaptak, amelyben az egész családnak szóló jó tanácsok vannak az egészséges életmód témakörével kapcsolatban, de akad benne recept is, amelyet Magyarország egyik legismertebb gasztrobloggere, Vráber Krisztina írt. A tudatos és egészséges étkezés hazai nagykövete a 061.hu kérdéseire elmondta, hogy a recept kiválasztásánál az elsődleges szempont az volt, hogy az ételt a gyermekkel együtt lehessen elkészíteni. “Nincs gyermek, aki ne szeretné a palacsintát és a muffint, így jött a palacsinta muffin recept. A lehető legegyszerűbb konyhatechnikai műveleteket igényli, és nagyjából tíz perc alatt kész is van.”

Vráber Krisztina gyakorló édesanya, portálunknak hangsúlyozta, hogy az egészség kulcsa mindig az édesanyák kezében van. “Mi vagyunk azok, aki elmegyünk a közértbe vásárolni, mi hozzuk a döntéseket azzal kapcsolatban, hogy mi kerül otthon az éléskamrába. Így már a boltban tudatos döntéseket kell hozni. Az egészséges étkezés a nevelés fontos része, hiszen a gyermekünk jövőjére is hatással lehet.”

A fotón Vrábel Krisztina és Király Nóra mesél “a mesekönyvről”, amiben palacsinta muffin recept is van

A gasztroblogger szerint mindenki a legjobbat szeretné a gyermekének, így érdemes lenne átgondolni a hosszútávú következményét annak, hogy mi történik akkor, ha a család asztalára csak készételek kerülnek. “Minden olyan alkalom, amikor a családok figyelmét fel lehet hívni erre a problémára, mint például Újbudai EgészégPart, az nagyon fontos és jó.” Vrábert Krisztina úgy véli, hogy nem feltétlenül kell a biopiacra járni zöldségért és gyümölcsért. “Nagy lépésnek számít az egészséges életmód irányában már az is, ha a boltban nem készételetek után nyúlunk, hanem összetevőket vásárolunk, majd abból friss étket teszünk gyerekek elé. “

Fotók: 061.hu