Milyen lett a 2015-ös évjárat Tokajban? Milyen borok születtek az utóbbi másfél század legforróbb évében a történelmi borvidéken? A nagyközönség először a Tokaji Tavasz rendezvényein kaphat áttekintést a tavalyi év eredményéről, sőt a Nagy Tokaji Borárverésen rögtön licitálhat is a legsikerültebb tételekre.

JENEI ANDRÁS– 061.hu

Április 22. és 24. között negyedszerre rendezi meg a Tokaji Tavasz-hétvégét a 2012-ben alakult, Szepsy István elnökölte Tokaji Borlovagrend; a tavaszi hétvége programjai – dűlőtúra, mesterkurzus, új borlovagok avatása, vakkóstoló, jazzkoncerttel egybekötött borvacsora – között kerül sor a Nagy Tokaji Borárverésre is. Az ugyancsak negyedszer megrendezett, rangos esemény tételeinek javát a hétvégi Tokaji Március Nagykóstolón mutatták be a Corinthia Hotel Budapestben.

Nagy Tokaji Borárverés 2016 Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotók: Horváth Péter Gyula

Hordóba ültetve

A hordós tételek közt a Barta Pince egy, a mádi Öreg Király-dűlőben tavaly szüretelt furmintból készült válogatással képviseltette magát; a Béres Szőlőbirtok egy 2015-ös furmint-zéta-házasítással, a Disznókő Pincészet pedig egy 2013-as aszúválogatással és az Illésházy-dűlőből származó, 2015-ös száraz furminttal érkezett. A Füleky Pincészet egy tavalyi, az Úrágya-dűlőből való hárslevelűt hozott a kóstolóra, és egy szintén 2015-ös, késői szüretelésű bort, amelyet 15 százalékban a Vinnai-dűlőből való kabarból és 85 százalékban a Király-dűlőből származó furmintból készítettek. A Gróf Degenfeld Szőlőbirtok egy 2015-ös, a Terézia-dűlőből való hárslevelűt ajánlott a közönség figyelmébe, a Kvaszinger Borászat pedig egy 2015-ös, a Meszes-dűlőből származó száraz furminttal és egy szintén tavalyi, a Hatalos-dűlőben szüretelt édes szamorodnival, illetve egy palackos, 2013-as, szintén a Hatalos-dűlőből származó aszúval vesz részt az árverésen (a három tétel közül most a furmintot lehetett megkóstolni).

Nagy Tokaji Borárverés 2016 Fotó: Horváth Péter Gyula

A Patricius Borház a Szárhegy-dűlőből való tavalyi száraz furmintjával képviseltette magát, Samuel Tinon pedig egy 2015-ös, a Szent Tamás-dűlőből származó furminttal és egy 2011-es, 5 puttonyos aszúval. A Sauska Pincészet a 2015-ös Medve Furminttal érkezett, a Tokaj-Hétszőlő Birtok pedig egy 2013-as édes szamorodnival (de az árverésen lehet majd licitálni egy tavalyi furmintra is, amelyet – a Hétszőlő-dűlő alapítóévének emlékére – 1502-es jelzéssel láttak el). Áts Károly, a Tokaj Kereskedőház főborásza egy 2015-ös, a Kővágó-dűlőből származó furmintot hozott a kóstolóra, a Zsirai Pincészet pedig egy tavalyi furmintot, amely kétszeri szüret házasításából született.

Palackba zárva

A palackos tételek közül a Basilicus Szőlőbirtok egy 2011-es, édes, nagyrészt furmintból, kisebb részben zétából és sárgamuskotályból készült cuvée-t ajánlott a közönség figyelmébe, az Erzsébet Pince pedig a Király1A mikrodűlőből származó, szamorodnieljárással készült furmintját, amelyből hét évvel ezelőtt mindössze egy hordónyit készítettek – ebből kerül áprilisban kalapács alá 68 liter. A Mádi Kör tagjai egy különleges, tizennégy tételből álló aszúválogatást ajánlottak fel az árverésre; a bevétellel a 2015 júliusában leégett, dalmáciai Grgić Borászat újjáépítéséhez szeretnének hozzájárulni.

Nagy Tokaji Borárverés 2016 Fotó: Horváth Péter Gyula

És akik szintén ott lesznek

A mostani kóstolón megjelent borászatokon kívül áprilisban Baranyai Béla, a Demetervin, a Dorogi Testvérek Pincészete, a Holdvölgy Borászat és a Szent Benedek Pincészet képviselteti magát a Nagy Tokaji Borárverésen. A Tokaji Tavasz csúcspontjának számító eseményen részt vevő több mint kéttucatnyi termelő régóta öregbíti Tokaj-Hegyalja hírét, és, ahogy a kóstolón Mészáros Gabriella, a Borkollégium igazgatója fogalmazott: az egyedülálló adottságokkal bíró termőhely híre – a kitartó munkának köszönhetően – szép lassan eljut a világ minden zugába.