Újra megnyílt az évekig nagy sikerrel működő Belvárosi Táncház a Gödörben, ahová minden hónapban kétszer, csütörtökönként várják a bulizni vágyó közönséget. A hosszú évekig nagy sikerrel működő táncház két hete teltházzal indult újra Budapest belvárosában.

MTI

A Gödör Klubban két zenekar muzsikál majd minden második csütörtökön. Az egyik teremben a moldvai csángó talpalávalót a PásztorHóra zenekar húzza, Bergics András és Szlama László vezetésével. Itt egyszerűbb körtáncok lesznek, amelyekbe könnyebb becsatlakoznia azoknak is, akik még soha nem jártak táncházba. A másik teremben a Fonó zenekar muzsikál, Agócs Gergellyel és Pál István “Szalonnával” az élen.

A zenekar egész Magyarország területéről játszik zenéket, amelyre többnyire páros táncokat járhat a gyakorlottabb közönség – ismertette Tárkány-Kovács Bálint Junior Prima díjas népzenész, a táncház szakmai vezetője, aki elmondta azt is, hogy az állandó zenekarok mellett minden hónapban vendégzenekarokat is meghívnak a Gödörbe. Emellett minden bulin tánctanárok segítik azokat, akik csak betévedtek a jó hangulatú forgatagba.  A táncház házigazdái Fundák Kristóf és Kaszai Lili, Fölszállott a páván győztes néptáncművészek, táncoktatók.