Január 9-én újra elindult a Petőfi-busz, a Petőfi Irodalmi Múzeum tematikus múzeumbusza. Az utazókiállítás kiemelt célja, hogy Magyarországon, valamint határainkon túl is minél több emberhez juttassa el élményszerűen Petőfi Sándor életművét, és mutassa be életútját.

061.hu

A tárlat a haladás, sebesség, út, utazás fogalmaiból indul ki, és az aktuális kutatásokra alapozva, egyedi megközelítésből mutatja be Petőfi személyiségét, munkásságának ismert darabjait. Petőfi Sándor alakjának és saját maga által is megfogalmazott alkotói énjének az állandó úton levés – a “hazai” táj és társadalom ilyen módon történő megismerése, megalkotása – szervesen kapcsolódik az életműhöz és az önéletrajzhoz is. 

A kiállítás a dinamizmusáról ismert alkotó (költő és szerkesztő) karakterét és életművének kiemelkedő darabjait mutatja be. Nem elsősorban az életrajz, sokkal inkább az alkotói attitűdöt meghatározó döntések, helyzetek, kontextus mentén ismerik meg a látogatók Petőfi Sándort. 

A buszba belépve képeken és szövegeken keresztül a már beérkezett költővel találkozik a látogató. Petőfi az utazáson keresztül idézi fel múltjának egyes állomásait és fejtegeti jövőjének titkát, terveit.

Tíz emblematikus gyűjteményi tárgy fizikai megjelenítése képezi a kiállítás gerincét, amihez ismert verseket válogattak. A tárgyak az alkotó életét meghatározó “keresztutakat”, kapcsolatokat idézik meg elindulva a nyilvánosság előtt megmutatkozó költő első nyilvános arcképétől az 1847-ben kiadott Petőfi összes költeményét tartalmazó kötetéig. A tárgyfal anyagiságában idézi meg a kiemelt tárgyakat és a falban elrejtett hanganyag, képek és szövegek segítségével készteti “kutatásra, feltárásra a befogadót.

A kiállítás egyértelműen tagolt, világos szerkezete segíti a látogatót abban, hogy egy-egy részt önállóan is értelmezzen. A tárgyak és szövegek örökérvényű kérdések felől közelítik meg Petőfi Sándor alkotói életútját, így kapcsolódva a mai ember élethelyzeteihez, problémáihoz is.

A hónapban az alábbi helyeken lesz látogatható:
 
?2023. január 9. — Szigetbecse
?2023. január 10. — Dömsöd
?2023. január 11. — Szalkszentmárton
?2023. január 12. — Dunavecse
?2023. január 13 – 2023. január 14. — Adony
?2023. január 15. – 2023. január 16. – Biatorbágy
?2023. január 17. — Piliscsaba
?2023. január 18. — Zsámbék
?2023. január 19. — Nagykovácsi
?2023. január 20. – 2023. január 21. — Üröm
?2023. január 22. – 2023. január — 23. Vác
?2023. január 24. — Pomáz
?2023. január 25. — Kismaros
?2023. január 26. — Alsópetény
?2023. január 27. – 2023. január 28. — Balassagyarmat
?2023. január 29. – 2023. január 31. — Salgótarján